Közélet

Kanada is beszáll az ukrán vadászpilóták kiképzésébe

Justin Trudeau kormányfő a kijevi látogatásán újabb Oroszország elleni szankciókat is bejelentett, Volodimir Zelenszkij pedig védelmi és ellentámadó hadműveletekről számolt be.

Miközben az ukrán haderő előrehaladásról számolt be Bahmut környékén, a fővárosban, Kijevben találkozott Volodimir Zelenszkij ukrán államfő és Justin Trudeau kanadai kormányfő, aki újabb segítséget ígért meg.

ZELENSZKIJ, Volodimir; TRUDEAU, Justin
Justin Trudeau és Volodimir Zelenszkij az egyeztetésük után.
Fotó: MTI / Frank Gunn

Justin Trudeau a látogatásán bejelentette, hogy Kanada részt vesz abban a multinacionális programban, amelynek részeként 

ukrán vadászpilótákat képeznek ki, erre az észak-amerikai ország újabb 500 millió kanadai dollárt (127,8 milliárd forintot) szán. 

A segély részeként tankokat és fegyvereket is küldenek Ukrajnának.

Ez direkt következménye Oroszország háborújának

– Trudeau ezt már a Nova Kahovka-i gát felrobbantásáról mondta. A június 6-i gátszakadás és a víztározó részleges megsemmisítése – amelynek okozásával a hadban álló felek egymást vádolják – árvizet idézett elő.

Önkéntesek egy idős nőt menekítenek ki otthonából egy vízzel elárasztott utcán Herszonban.
Fotó: Jevhen Maloletka / MTI

A kanadai miniszterelnök bejelentette azt is, hogy újabb 24 természetes és 17 jogi személy ellen vezetnek be szankciókat, amiért pártolják és támogatják az orosz inváziót. Ennek részeként 

elkobozzák azt az orosz tulajdonú Antonov teherszállító repülőgépet, amely még tavaly novemberben landolt Kanadában, és a szándékuk, hogy átadják azt Ukrajnának.

Folynak a hadműveletek, talán eredménnyel

Zelenszkij elnök arról számolt be, hogy zajlanak a védelmi és ellentámadó hadműveletek, de nem részletezte, hogy pontosan hol.

Korábban az egyik hadi szóvivő, Szerhij Cserevaty 1400 méteres előrehaladásról számolt be Bahmut környékén, hozzátéve, hogy az orosz erők próbálnak visszacsapni, ám eddig sikertelenül.

Igyekszünk csapást mérni az ellenségre, ellentámadunk, és a front bizonyos részein sikerült is előrehaladnunk

– mondta Cserevaty, aki szerint az ukrán haderő nemcsak létszámban gyengítette meg az oroszokat, hanem eszközkészletüket tekintve is.

 

Justin Trudeau Volodimir Zelenszkij ukrán haderő látogatás vadászpilóta
Kapcsolódó cikkek