BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megrovást kapott Vitalij Klicsko az ukrán kormánytól

Volodimir Zelenszkij a hónap elején rendelte el az ország összes óvóhelyének ellenőrzését, beleértve a kijevieket is. Az utóbbiak állapota miatt kapott megrovást a főváros polgármestere, valamint helyi tisztviselők.

Megrovásban részesítette az ukrán kormány Vitalij Klicskót és az ukrán főváros több kerületi közigazgatási vezetőjét a kijevi óvóhelyek átvizsgálásakor talált hiányosságok miatt – közölte Oleh Nemcsinov kabinetminiszter. Megrovást kapott Szerhij Popko, a kijevi katonai közigazgatás vezetője és hat fővárosi kerületi közigazgatási hivatalvezető is. Két kerület hivatalvezetőjét pedig felmentette a kormány a tisztségéből.

Fotó: Sergei Chuzavkov / AFP

Kijevben június 1-jén éjjel három ember meghalt, mert az orosz rakétatámadás közben nem tudtak bejutni egy óvóhelyre, amely zárva volt. Volodimir Zelenszkij a halálesetek után elrendelte az ország összes óvóhelyének ellenőrzését, beleértve a kijevieket is. Az ukrán belügyminisztérium több mint ötvenezer óvóhely ellenőrzése után közölte, hogy csaknem egyharmadukat találták a helyi lakosság védelmére alkalmatlannak. Zelenszkij tegnap léptette hatályba a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) azon határozatát, amely szerint július 25-ig helyre kell állítani az összes óvóhelyet keleti szomszédunkban.

A védelmi tanács a határozatban utasította a kormányt, a helyi kormányzói hivatalokat és az önkormányzatokat, hogy haladéktalanul vonják felelősségre az elégtelen állapotú óvóhelyek fenntartásáért és üzemeltetéséért felelős vezetőket és más tisztségviselőket. A regionális és a kijevi városi katonai igazgatás a helyi önkormányzatokkal együtt pedig azt az utasítást kapta, hogy július 25-ig biztosítsák a hozzáférést az óvóhelyekhez, valamint tegyék online elérhetővé a lakosságnak a meglévő légoltalmi helyiségekkel kapcsolatos információkat.

A kijevi városi katonai közigazgatás kedden számolt be arról, hogy tesztelték a fővárosban a légoltalmi helyiségekhez való hozzáférés új elektronikus rendszerét, amely négy lehetőséget is biztosít az óvóhelyek ajtajának kinyitására: légiriadó esetén automatikusan kinyílik, illetve nyitható távolról, egy diszpécseren keresztül, valamint speciális kulcs segítségével – például kaputelefonnal –, továbbá PIN-kóddal. A négy lehetőség egymástól függetlenül működik, és minden körülmények között akadálytalan hozzáférést biztosít.

Érik a kijevi botrány: Zelenszkij eltakarítaná Klicskót a főpolgármesteri székből

Több értekezletet is tartott Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hivatala Vitalij Klicsko kijevi polgármester posztjával kapcsolatban. A Ria hírügynökség szerint a kijevi főpolgármester elmozdítása már négy éve is felmerült, ám a városi tanács forrásai szerint Klicskót „csak ijesztgetni akarja” a központi hatalom.  

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.