A vatikáni diplomácia nem adja fel a felek közötti közvetítést és a békére irányuló kezdeményezéseket – nyilatkozta Ferenc pápa a Vida Nueva spanyol digitális portálon pénteken közölt interjúban, amelyben egyebek között a papi szolgálatról is beszélt. Ferenc pápa békeoffenzívának nevezte az ukrajnai háború leállítására tett erőfeszítéseket. Kijelentette, folytatni akarja a megkezdett diplomáciai munkát, amelyet még a tavasszal Matteo Zuppi bíborosra bízott, aki mostanáig Kijevben, Moszkvában és Washingtonban tárgyalt.
A katolikus egyházfő elmondta, Zuppi bíboros beszámolói alapján
Kijevben továbbra is a győzelemre összpontosítanak, nem élve a közvetítés lehetőségével.
Moszkvának a pápai küldöttel szemben tanúsított magatartását diplomatikusnak nevezte. Úgy vélte, a felek közötti közvetítést illetően eddig az Ukrajnából Oroszországba szállított gyerekek hazatérése ügyében történt a legjelentősebb előrelépés. A megvalósítás érdekében – tette hozzá Ferenc pápa – szándékában áll állandó diplomáciai képviselő kinevezése, aki a híd szerepét tölti be az orosz és az ukrán hatóságok között.
Számomra nagy lépés ez a háború fájdalmai közepette
– utalt a gyermekek minél előbbi hazatérésére.
Megerősítette, hogy Zuppi bíboros következő állomása Peking lesz, mivel Washington és Peking tartja kézben a konfliktus enyhítésének kulcsát.
Elmondta, hogy a vatikáni diplomácia béketalálkozó előkészítésén dolgozik, amelyet vallási vezetők részvételével Abu-Dzabiban tartanának novemberben, az ENSZ Dubajban esedékes klímacsúcsa előtt.
A kezdeményezést Pietro Parolin bíboros, szentszéki államtitkár koordinálja, és azért is Abu-Dzabira esett a választás, hogy a béketalálkozót a Vatikánon kívül, semleges területen tartsák meg.