BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kongatja a vészharangot a WHO: világszerte több mint duplájára nőtt a kolerás megbetegedések száma

Tavaly 44 országból jelentették a kolera megjelenését, kilenccel többől, mint a megelőző évben.

Világszerte több mint kétszeresére nőtt tavaly a kolerás megbetegedések száma az előző évhez képest - közölte vasárnap az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

Fotó: AFP

A genfi székhelyű szervezet szerint 2022-ben mintegy 470 ezer kolerás esetet regisztráltak. Összehasonlításul: ezek száma 2021-ben még 220 ezer volt.
Mindazonáltal a WHO hangsúlyozta, hogy adatai továbbra is hiányosak. A szervezet egy korábbi becslésében évente 1,3-4 millió megbetegedéssel és 143 ezer halálesettel számolt.
Tavaly a szennyezett vízzel terjedő bakteriális fertőzés több súlyos járványért is felelős volt, különösen Afganisztánban, Kamerunban, Malawiban, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Nigériában, Szomáliában és Szíriában.
 

Minél súlyosabb a járvány, annál nehezebb kordában tartani - hangsúlyozta a WHO, felidézve, hogy a kolera megjelenése szorosan kapcsolódik a nem megfelelő ivóvízellátáshoz, a szegénységhez és a fegyveres konfliktusokhoz.


 

Fotó: AFP

Tavaly 44 országból jelentették a kolera megjelenését, kilenccel többől, mint a megelőző évben. A WHO-nak megküldött adatok szerint 2349 ember halt meg a kórban.
A WHO az idei adatokat alapul véve felhívta a figyelmet arra, hogy a kolerás megbetegedések száma tovább emelkedik globálisan. Jelenleg 24 országban van járvány.
A kolera tünetei között szerepel a hányás, a kiszáradás és a kimerültség. A betegség halálos kimenetelű lehet, ha nem kezelik időben.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.