A francia államfő a BBC brit közszolgálati televíziónak adott, péntek este közzétett interjújában úgy fogalmazott: a Gázai övezetben végrehajtott izraeli légitámadások „tényszerűen a civil lakosságot érik”, és ezt semmi nem indokolhatja. Macron egyúttal felszólította Izraelt, hogy vessen véget a polgári lakosságot sújtó légicsapásoknak.

Peace And Security In The Middle East Conference In Warsaw
Benjamin Netanjahu izraeli elnök.
Fotó: NurPhoto via AFP

Netanjahu – a hivatala általa nyilvánosságra hozott közlemény szerint – emlékeztetett arra, hogy Izrael azért lépett háborúba, 

mert a terrorszervezet brutálisan meggyilkolt több száz izraelit, több mint kétszázat pedig fogságba ejtett.

Hangsúlyozta, hogy Izrael mindent megtesz azért, hogy ne tegyen kárt civilekben, felszólítja őket a harcok által érintett területek elhagyására. Ezzel szemben a Hamász mindent megtesz annak megakadályozására, hogy a polgári lakosok elhagyják a nem biztonságos területeket, és fegyveresei élő pajzsként használják őket.
Az izraeli miniszterelnök szavai szerint

a Hamász kegyetlen körülmények között tart fogságban nőket, gyermekeket és idős embereket, amivel emberiesség elleni bűntettet követ el. 

Ezenfelül a terrorszervezet fegyveresei iskolákat, mecseteket és kórházakat használnak főhadiszállásként.
Netanjahu figyelmeztetett arra, hogy azok a bűntettek, amelyeket most a Hamász a Gázai övezetben visz véghez, holnap akár Párizsban, New Yorkban vagy bárhol máshol a világban megtörténhetnek. 

Ezért a világ vezetőinek a Hamászt kell elítélnie, nem pedig Izraelt

– hangsúlyozta a miniszterelnök.