BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rendőrök vitték el az Audi-szakszervezet több tagját

Bilincsben vitték el az Audi Hungária Független Szakszervezet két elnökségi tagját. A szakszervezet az Audi Hungaria Zrt. dolgozóinak érdekképviseleti szervezete, létszáma eléri a tízezer főt.

Éppen csak elkezdődött az elnöki köszöntővel az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) bizalmi értekezlete csütörtök reggel, amikor a rendőrök bilincsben vittek el két elnökségi tagot a rendezvényről – írta meg a Telex

Budapest,Hungary,July,19,,2020,View,Of,A,Hungarian,Police
Fotó: Shutterstock

A portál úgy értesült, hogy 

a közokirat-hamisítás gyanúja mellett a feljelentésben – amelynek alapján a nyomozás indult – hűtlen kezelés gyanúja is szerepel.

Korábban a Magyar Nemzet azt követően fordult kérdésekkel a nyomozó hatósághoz, hogy arról értesült, pénzügyi visszaélések történhettek a szakszervezeténél, az ügyben már feljelentést is tettek, aminek nyomán büntetőeljárás indult a megyei rendőrségen és a lap információi szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál is. Az adóhivatal a lap megkeresésére annyit válaszolt: „Kérdéseivel kapcsolatban nincs nyilvánosságra hozható információ.” 

Az AHFSZ az Audi Hungaria Zrt. dolgozóinak érdekképviseleti szervezete, amely 1996-ban alakult meg, létszáma eléri a tízezer főt. 

A tagok díjat fizetnek, amelyért cserébe olyan szolgáltatásokat vehetnek igénybe, mint például a munkahelyi érdekvédelem, szociális támogatások vagy a jogi tanácsadás. A szakszervezet évente átlagosan 300–350 millió forintnyi forrásból működik.

A lap szerint a hatósági eljárások összefüggésben vannak azzal, hogy a szakszervezet éves pénzügyi beszámolóit több alkalommal módosították. Az AHFSZ 2020-as beszámolóját kétszer is leadták. Először 2021. május 29-én, és ebben 92,6 millió forintos veszteséges adózott eredmény szerepelt. Míg a 2022. szeptember 27-én leadott dokumentumban 93 ezer forint nyereség áll. (Mindez abból fakad, hogy az újabb beszámolóban csökkentették az anyag jellegű kiadás összegét 92,7 millióval.) Hasonlóképp eltérések vannak a saját tőkénél is. A 2021 májusában leadott beszámoló 568 milliós, a 2022 szeptemberében közzétett második beszámoló viszont 468 milliós összegről tesz említést.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.