BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A palesztin miniszterelnök a háború után bevonná a Hamászt a kormányzásba

A Palesztin Hatóság miniszterelnöke szerint a Hamász a háború után is részt vehet Gáza irányításában, erről az amerikaiakkal tárgyaltak.

A Palesztin Hatóság az Egyesült Államokkal arról tárgyal, hogy a csoport átvegye az irányítást a Gázai övezet felett a háborút követően – mondta Mohammed Stajjeh, a Palesztin Hatóság miniszterelnöke egy csütörtöki interjúban, melyben amellett is érvelt, hogy a Hamász teljes megsemmisítése nem reális célkitűzés, és az Izrael által terrorszervezetként nyilvántartott csoport a háború után is részt vehet a terület kormányzásában.

A palesztin politikus szerint erre akkor kerülhet sor, ha a Hamász hajlandó magát alávetni a Palesztin Felszabadítási Szervezet irányításának, hogy közösen dolgozzanak egy Gázából, Ciszjordániából és Kelet-Jeruzsálemből álló, önálló palesztin állam létrehozásán.

Palestinian Prime Minister Mohammad Shtayyeh delivers a speech at the leaders summit of the COP27 climate conference at the Sharm el-Sheikh International Convention Centre, in Egypt's Red Sea resort city of the same name, on November 8, 2022. (Photo by AHMAD GHARABLI / AFP)
Fotó: AFP

A Bloombergnek nyilatkozó Stajjeh elképzelései ugyanakkor éles ellentétben állnak Izrael terveivel, amely a Hamász teljes megsemmisítésére törekszik. Ráadásul az iszlamista csoport pont a PFSZ-től vette át a hatalmat Gázában a 2007-es polgárháború után.

A palesztin miniszterelnököt a héten látogatták meg amerikai tisztviselők, akikkel abban sikerült egyetértésre jutniuk, hogy a háború után Izraelnek nem kellene újra megszállnia Gázát, és annak területét sem kellene csökkenteni, valamint onnan nem kellene elüldözni a palesztinokat. Mindez arra is utal, hogy számos kérdés maradt nyitva a háború utáni helyzetről, melyek megoldása nem lesz egyszerű feladat.

Stajjeh a hét végén Katarba utazik, hogy arra kérje Dohát, az eddig a Hamásznak juttatott tetemes támogatást a jövőben a Palesztin Hatóságnak adja. 

A palesztin politikus terveivel ellentétben Benjámín Netanjáhú izraeli miniszterelnök többször kifejtette, hogy a háborút addig nem állítják le, amíg nem sikerül a Hamászt elsöpörni, sőt Izrael a Palesztin Hatóságban sem bízik maradéktalanul. 

Izrael ellenzi a kétállami megoldást, és Gázában szeretne Stajjehhel és a Palesztin Hatóság elnökével, Mahmud Abbásszal szemben egy új, technokrata palesztin vezetést hatalomra juttatni, mely alternatívája lehet a csoportnak.

A palesztin miniszterelnök elmondta, hogy szerinte a Hamász elpusztítása azért sem reális, mert a csoport jelen van Gázán túl Libanonban, Ciszjordániában vagy épp Katarban is. Az október 7-i támadásokat azonban továbbra sem volt hajlandó elítélni, arra hivatkozva, hogy a konfliktus nem október 7-én kezdődött, és Izrael sem ítéli el a palesztinokkal szembeni atrocitásokat.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.