BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Élő közvetítés
folyamatosan frissül

Az orosz–ukrán háború 669. napja – szomorú hírt közölt az ukrán parancsnok a háború végéről

null
Összefoglaló:

Vaszilij Szamovar, a III. különálló ukrán rohamdandár légvédelmi egységeinek parancsnoka egy televíziós interjúban arról beszélt, hogy az Oroszországgal folytatott háború még sokáig eltarthat, így az ukránoknak fel kell készülniük a teljes körű mozgósításra, tehát még több embert hívnak majd be a hadseregbe – írj strana.ua.  

Az ukrán parancsnok hisz abban, hogy ez a háború is tárgyalásokkal ér véget.
Fotó: Jurij Kocsetkov / MTI

Kiemelte, Ukrajnának jóval kevesebb humán- és anyagi erőforrása van, mint Oroszországnak, ezért kell az ukránoknak újabb mozgósítási hullámra és nehéz télre számítaniuk. Úgy fogalmazott, hogy a 2024-es év sokkal nehezebb lesz, mint az idei és a tavalyi volt együttvéve:

Hiszek abban, hogy ez a háború is tárgyalásokkal ér véget, ahogy eddig mindig történt. Ezeken a tárgyalásokon azonban erős pozícióval kell rendelkeznünk.

Eközben arról számoltak be az oroszok, hogy légvédelmi rendszereik lelőttek tíz pilóta nélküli ukrán légi járművet a Donyecki Népköztársaság Horlivka, Marjinka, Pobeda településeinek területén.

A csoport egységei 11 támadást visszaszorítottak, és legyőzték az ukránok egységeit Krasznojénál, Gyilejevkánál, Kirovónál és Georgijevkánál.

Az ukránok legfeljebb 200 katonát veszítettek, illetve 4 tankot − köztük egy Németországban gyártott Leopard 2-t és egy Bradley gyalogsági harci járművet −, valamint további 3 járművet.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.