BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Palesztin Hatóság: az Egyesült Államok felelős a harcok folytatásáért

A Palesztin Hatóság szerint az Egyesült Államok akadályozza a harcok mihamarabbi beszüntetését, miközben Izrael megsemmisíti a Gázai övezetet.

Izrael megsemmisítő háborút folytat a Gázai övezetben – jelentette ki Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság (PA) elnöke szerdán. Abbász egy megsemmisítő háborúnál is durvábbnak nevezte az övezet elleni izraeli offenzívát. 

Fotó: Ariel Schalit

A Hamász irányítása alatt álló palesztin egészségügyi minisztérium közlése szerint az elmúlt 24 óra izraeli támadásaiban legkevesebb 195 ember meghalt, további 325 megsebesült, így 

a háború október 7-i kitörése óta legkevesebb 21 110 ember halt meg a Gázai övezetben, míg a sebesültek száma átlépte az 55 ezret.

„Népünk még az 1948-as Nakba idején sem látott ehhez fogható háborút” – hívta fel a figyelmet Abbász, utalva a palesztin nép gyásznapjára, a Nakbára (katasztrófa napjára), amikor több mint 700 ezer palesztinnak kellett elhagynia otthonát a frissen megalakuló Izrael állam területéről 1948-ban. A PA elnöke emellett az Egyesült Államok vezetését tette felelőssé a háború folytatásáért: „sajnos minden egyes alkalommal, amikor a világ, az ENSZ Biztonsági Tanácsa és a Közgyűlés a háború befejezésére törekszik, az Egyesült Államok vétót emel, és visszautasítja a harcok beszüntetését”.

Abbász, az egyik egyiptomi televíziócsatornának adott kedd esti interjúban hangsúlyozta, hogy az egykor 2,3 millió lakosú Gáza arculata a felismerhetetlenségig megváltozott, az övezet újjáépítése több tízmilliárd dollárba fog kerülni. 

A Hamász iszlamista terrorszervezet 2007-ben vette át az uralmat a Gázai övezetben, melyet Abbász puccsnak nevezett.

Herzi Halevit, az izraeli vezérkari főnök elmondása szerint a háború hosszú hónapokig fog tartani, és különböző módszereket fogunk alkalmazni, hogy jó ideig megőrizzük eredményeinket. Nincsenek mágikus megoldások egy terrorszervezet felszámolásában, csak elszánt és kitartó harc – mondta Halevi.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.