BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Először beszélt az új köztársasági elnök – Sulyok Tamás elmondta, mire készül

Sulyok Tamás megfogalmazta mottóját: tisztességesen élni, mást nem bántani, mindenkinek megadni, ami őt illeti. A kegyelmi ügyekben teljes transzparencia jön.

Miután megválasztották köztársasági elnöknek, először tartott beszédet Sulyok Tamás, aki az Országgyűlés előtt szólalt fel.

SULYOK TamásBudapest, 2023. május 25.
Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke beszéde elmondása előtt a Nemzeti Választási Iroda és a Nemzeti Választási Bizottság fennállásának 10. évfordulójára rendezett ünnepségen az Országház Főrendházi üléstermében 2023. május 25-én.
MTI/Koszticsák SzilárdBudapest, 2023. május 25.Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke beszéde elmondása előtt a Nemzeti Választási Iroda és a Nemzeti Választási Bizottság fennállásának 10. évfordulójára rendezett ünnepségen az Országház Főrendházi üléstermében 2023. május 25-én.MTI/Koszticsák Szilárd
Először beszélt az új köztársasági elnök – Sulyok Tamás elmondta, mire készül. Fotó: Koszticsák Szilárd

Azzal kezdte mondanivalóját, hogy nemcsak megválasztott államfőként, hanem egyben az Alkotmánybíróság elnökeként is áll most itt, ez pedig behatárolja a lehetőségeit. „Sem nem elegáns, sem nem helyénvaló politikai beszéddel megnyilvánulni. Ez a tilalom viszont összhangban van a személyes életutammal” – fogalmazott.

Azt mondta, hogy neki megadatott, hogy dolgozhatott a végeken és a váraknál egyaránt. Ezzel arra utalt, hogy szabad ügyvédként és a legfőbb jogi hivatal, az Alkotmánybíróság élén is állt. A jogászi pálya náluk családi hagyomány, őt a jog szeretete nyomja. Mottója pedig, 

tisztességesen élni, mást nem bántani, mindenkinek megadni azt, ami őt illeti.

Ám arra is felhívta a figyelmet, hogy nem szakbarbárok, hiszen felesége és édesanyja sem jogász. Megköszönte a család szeretetét, a szüleinek külön is, akik most odaátról drukkolnak neki. Magyart és keresztényt faragtak belőle. Külön köszönetet mondott a feleségének, Zsuzsának, aki ötven éve áll mellette. 

Nélküle nem lehetnék az, aki vagyok

– közölte, mire a parlamenti patkóban vastaps tört ki. De megköszönte gyermekeinek és unokáinak a feltétel nélküli szeretetet, ők adják végső soron az élete értelmét.

Mire készül Magyarország új köztársasági elnöke?

Sulyok Tamás rátért arra, hogyan tekint a rá váró feladatra. Leszögezte, hogy az állam garanciális szabályokkal szorítja keretek közé a működését, és minden hatalom csak a jog kereti között értelmezhető. Mint rávilágított, a jog értékeket hordoz, és ezeknek az egymással szembeni kiegyenlítése a lényeg. Ez szép és nemes feladat, azonban egyben kihívás is. Kijelentette, hogy a jog értékei különböznek a politikaiaktól, mert az előbbiek pontosan meghatározottak, az utóbbiaknál viszont ez vita tárgya.

Láthatjuk, hogyan vész el Európában a jogállam, hogyan vész el a tisztán haszonelvű megközelítés során. Én pedig elsősorban éppen közjogi, alkotmányjogi problémákat tudok érzékelni a rendszerből

– mutatott rá. Kiemelte az Alkotmánybíróság vitakultúráját, amely a kollektív bölcsesség mentén zajlik. „Azt tudom ígérni, hogy a köztársasági elnöki székből is az alkotmányos alapjogok és értékek kiegyenlítésén fogok munkálkodni. Bizalom nélkül minden összeomlik, ez a nemzet egységének alapja. Az előítéletektől mentes, kölcsönös megértésre szeretnék építeni” – sorolta. Ezzel összefüggésben bejelentette, hogy mind a kitüntetések esetében, mind a kegyelmi döntésekben a lehető legszélesebb transzparenciára fog törekedni. 

Azt is aláhúzta, hogy mindig számíthatnak majd rá az elesettek.

Azt is leszögezte, hogy a magyarság európaiság nélkül nem értelmezhető. Az a közjogi szabadságharc, amit az elődök évszázadokon keresztül folytattak, csak ebben a dimenzióban értelmezhető. Aki magyar, az európai is. De hogy milyen lesz az európai jövő, az mindegyik tagállamon múlik. Ő olyan európai jövőt szeretne, amelyben az értékek többet jelentenek az érdekeknél. Ennek kapcsán megjegyezte: nem léteznek a tagállamoktól független európai érték. 

Végezetül arra is kitért, hogy Trianon óta soha nem volt reálisabb, hogy a magyar identitás feloldódik. Pedig ennek megőrzése alapfeltétel. Éppen ezért az állami szuverenitás kérdését is az alkotmányjog szemüvegén keresztül közelíti meg.

Rendkívüli: megválasztották Magyarország új köztársasági elnökét – Sulyok Tamás máris rekordot döntött

Sulyok Tamás lett Magyarország hetedik köztársasági elnöke. A Sándor-palota csak napokra marad üresen.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.