Hétfőn Magyarország is rábólinthat a svéd NATO-csatlakozásra, ami egyes svédországi képviselőket akkora izgalommal töltött el, hogy azt a javaslatot tették, hogy a szövetség zászlaját állandó jelleggel függesszék ki az ország törvényhozásában, a Riksdagban, illetve az épület körüli zászlórudakon.

Stockholm,Sweden,-,May,12,,2022.,Flags,Of,Sweden,And
A svéd politikusok azon vitáznak, hogy a parlamentben kiállítsák-e a NATO zászlóját is a nemzeti mellé vagy sem.
Fotó: Shutterstock

A javaslatot a legkisebb kormánypárt, a Liberálisok külügyi szóvivője, Joar Forssell fogalmazta meg, ám nem nyert osztatlan tetszést még a kormánykoalíción belül sem. 

A szintén kormánypárti Mérsékeltek például úgy érzik, hogy ha a NATO zászlaját közszemlére teszik, úgy az ENSZ lobogójának is helyet kellene biztosítani – írja az Aftonbladet című svéd újság.

A kormányt csak kívülről támogató Svéd Demokraták pedig még az zászlaját is eltüntetnék a Riksdagból, amely a svéd uniós elnökség kezdetekor került ki. Svédország 2023 első felében töltötte be az unió elnöki tisztségét.