BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Joe Biden

amerikai elnök irán

Joe Biden most azt nem tudta, hogy melyik ország csatlakozott a NATO-hoz

Biden egy kampányeseményen támadta kihívóját, Donald Trumpot, de szavai visszafelé sültek el. Az elnök újabb nem épp legszerencsésebb mondatait gyorsan felkapta a közösségi média.

Joe Biden egy nevadai kampányeseményen azzal vádolta elődjét, Donald Trumpot, hogy nem ért a külpolitikához – szemlézte a Magyar Nemzet

Ennek a fickónak nincsenek megalapozott ismeretei arról, hogy miről szól az amerikai külpolitika

− mondta Biden.

Joe Biden

amerikai elnök
Fotó: AFP

Bár kihívója hiányosságait akarta bizonygatni, valójában a saját alkalmatlanságáról rántotta le a leplet. Egy olyan sztorival folytatta ugyanis beszédét, amely szerint röviddel a halála előtt beszélgetett Henry Kissingerrrel Svédország és Norvégia NATO-csatlakozásáról – számol be róla a Daily Mail brit napilap.

Amivel csak az a bökkenő, hogy Norvégia a szövetség egyik alapító tagja, Finnország volt az, amely tavaly csatlakozott a szervezethez.

Biden nem először kevert össze országokat a nyilvánosság előtt. 

Amikor korábban a két észak-európai ország NATO-csatlakozásáról beszélt, Svédországot keverte össze Svájccal. Nem ez az első alkalom, hogy Biden összekevert dolgokat: a Gázai övezetnek nyújtandó segély bejelentésekor Gázát Ukrajnával cserélte fel.

Az elnökkel nemcsak a memóriája miatt foglalkozik a média, hanem sorozatos elesései miatt is. Ez utóbbit próbálták orvosolni most egy speciális cipővel, amely segít stabilizálni az Egyesült Államok vezetőjének járását.

Speciális cipőt kell Joe Bidennek hordania: a Fehér Ház mindent elkövet, nehogy újra elessen az elnök

A Fehér Ház mindent elkövet, nehogy Biden újra elessen. Egyes értesülések szerint Joe Biden stábja rávette az elnököt, hogy új, már-már ortopéd stílusú tornacipőt viseljen, mert sokat „bukdácsol”.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.