BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Korrupciós botrány Óbudán: négy embert is őrizetbe vettek

Korrupciós bűncselekmények miatt négy embert őrizetbe vett szerdán a Központi Nyomozó Főügyészség. Sajtóinformációk szerint a DK-s vezetésű óbudai önkormányzatnál házkutatást is tartottak.

A Központi Nyomozó Főügyészség vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt a mai napon több helyszínen eljárási cselekményeket foganatosított, és négy személy őrizetét rendelte el – írta a Magyar Nemzetnek küldött szerda esti közleményében a főügyészség.

Hozzátették: a gyanú szerint egy férfi a kft.-jén keresztül szolgáltatások nyújtására, illetve eszközbeszerzésekre fiktív szerződéseket kötött a Budapest Főváros III. Kerület – Óbuda-Békásmegyer Önkormányzattal, illetve az egyik gyanúsított társa által kijelölt két gazdasági társasággal.

A gyanúsítottak a fiktív szerződések ellenértékeként beérkezett pénzösszegeket készpénzben felvették, és korrupciós célokra fordították. A bűncselekmények elkövetéséhez használt cég megszűnt, a gyanúsított a cég könyvelési iratainak őrzéséről a törvényi követelmények ellenére nem gondoskodott. A nyomozó ügyészség a négy személlyel korrupciós és gazdasági bűncselekmények gyanúját közölte – írta közleményében a főügyészség.

 

A Magyar Hírlap számolt be arról szerda délután, hogy civil ruhás nyomozók lepték el az ellenzéki vezetésű III. kerületi önkormányzat polgármesteri hivatalának óbudai épületét. A lap szerint a nyomozók kiérkezése összefüggésben állhat a 2022-es országgyűlési választás előtt kirobbant üggyel.

Emlékezetes: a KNYF egy III. kerületi kenőpénzes korrupciós botrány, valamint Karácsony Gergely 2021-es előválasztási kampánya miatt is folytat egy egyesített nyomozást. 

Mindkét ügy a szocialisták egyik fővárosi háttéremberéhez, P. Gábor nevéhez kötődik. P. 2020-ig a Vagyongazdálkodási és Városüzemeltetési Iroda vezetője volt a kispesti önkormányzatnál, ám szerepe jóval túlmutatott ezen. 

P. lényegében az MSZP-s Gajda Péter jobbkeze, bizalmasa volt, egy ideig a polgármester kabinetfőnökeként is dolgozott, ám nevét főként akkor ismerhette meg a szélesebb közvélemény, amikor 2019-ben kiszivárogtak azok a kispesti hanganyagok, amelyeken Lackner Csaba volt szocialista önkormányzati képviselő részletesen beszámolt a kerület korrupciógyanús ügyleteiről.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.