A Váci út 450 méteres szakaszán végez a Budapest Közút Zrt. nagyfelületű aszfaltozást a Vízművek lakótelep és Vízművek buszmegállók között április 15-e hétfőtől – írta a társaság a felújítás részleteiről.

Road,Roller,Compacting,Asphalt

felújítás
A felújítás mintegy két hétig tart majd / Fotó: Shutterstock

A munka során mintegy 3400 négyzetméternyi felületen újul meg a burkolat, két rétegben végeznek aszfaltozást és felfestik a burkolati jeleket. A Vízművek Budapest irányú megállóját teljesen felújítják, új peron létesül. A munka ideje alatt ideiglenes buszmegálló lesz kialakítva közvetlenül a megújuló megálló mellett. 

A kivitelezés várhatóan két héten át fog tartani.

A közleményben kiemelték, hogy ez idő alatt reggel kilenc órától félpályás útzár lesz a szakaszon az esti órákig, jelzőlámpás irányítás mellett váltakozva haladhat a forgalom. Mint írták, 30 kilométer per órás sebességkorlátozás lesz érvényben. Az érintett buszjáratok a megszokott útvonalon közlekednek.

Időben induljon, ha repülni akar: hétfőtől folytatódik a reptér felé vezető út felújítása

A rekonstrukció várhatóan május közepéig tart.