Árvíz: egyre több a katona a gátakon
Napról napra nagyobb létszámban segítik az árhullám elleni védekezést a katonák, így már 1400 honvéd van a gátakon – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter kedden, hozzátéve, hogy annyi katona megy a gátakra a következő órákban és napokon is, amennyi csak kell.

A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a Duna mentén éjjel-nappal teljesítenek szolgálatot a honvédek, Győr-Moson-Sopron vármegyében Mosonmagyaróvár térségében, két Komárom-Esztergom vármegyei településen: Neszmélyben és Pilismaróton, valamint Pest vármegyében Vácnál. Mindemellett katonákat vezényelnek más településekhez, így
a védekezésben részt vesznek a katonák Szobon, Zebegényen, Kismaroson, Dunabogdányon és Leányfalun át Sződligetig.
Lánctalpas járművek és helikopterek is segítik az árvíz elleni védekezést
„A Magyar Honvédség a vármegyei kéréseknek megfelelően segítséget nyújt az árvízi veszélyhelyzet kezelésében, a magyar katonákra lehet számítani” – fogalmazott Szalay-Bobrovniczky Kristóf. A 2013 óta nem látott mértékű dunai árvíz elleni védekezéshez PTSZ-M lánctalpas kétéltű járművek és H145M típusú helikopterek is rendelkezésre állnak – mondta, hozzátéve, hogy szerdától már a hivatásos és szerződéses állomány mellett
a területvédelmi tartalékos katonák is részt vesznek az árvízvédelemben.
A honvédelmi miniszter szerint utóbbiak közül olyanok is, akik frissen, a Szeretem, megvédem! kampányuk hatására döntöttek úgy, hogy polgári hivatásuk vagy tanulmányaik folytatása mellett részt vállalnak hazánk biztonságának megőrzésében.
Az árvízi védekezéshez előzetesen kijelölte a laktanyákat Győrben, Tatán és Szentendrén dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke, aki a felkészülést a hétvégén személyesen is ellenőrizte, hétfőn pedig Neszmélyben és Pilismaróton megnézte a védekezést. A vezérezredes hangsúlyozta: a haderő a katasztrófavédelmi tervek alapján a személyi és technikai feltételek biztosításával képes gyorsan és hatékonyan támogatni az árvízvédelmi feladatokat, együttműködve a vármegyei védelmi bizottságokkal és az árvízvédelmi szakemberekkel.


