Egy pillanaton múlt, hogy nem gázolta el a vonat a biciklist Fertődnél – videó
A piros jelzés és a lezárt sorompó ellenére biciklizett be egy nő idén áprilisban Fertőd környékén a vasúti átjáróba – közölte Magyarország Ügyészsége. Kiemelték: egy pillanaton múlt csak, hogy nem ütötte el a vonat a figyelmetlen közlekedőt.

A mozdonyvezető dudált és azonnal vészfékezett, de a hatalmas tömegű szerelvény csak több mint 300 méter fékút után tudott megállni. Vészfékezésnél mindig fennáll a lehetősége annak, hogy az utasok testi épsége veszélybe kerül:
- elesnek,
- megsérülnek.
Szerencsére jelen esetben nem történt személyi sérülés – emelték ki a közleményben. A Győri Járási Ügyészség az elkövetőt a vasúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésével vádolta meg a Soproni Járásbíróság előtt.
A felvételt – amelyen az látszik, hogy milyen kevésen múlt a nő élete – a vasúttársaság kamerája rögzítette.
Az ügyészség emlékeztetett:
mindig a vonat az erősebb.
Tinédzserek halála miatt kérte a MÁV az Oktatási Hivatal segítségét
Sokkal többen halnak meg a vasúthálózaton az idén, mint tavaly. Sok esetben tinédzserek az áldozatok, akik nem tartják be a közlekedési szabályokat, vagy csak szimplán figyelmetlenek. Az elmúlt két hétben két tizenéves fiatalt gázolt halálra a vonat, mert nem hallották a közeledését a fülhallgató miatt. A MÁV ismeretterjesztő kisfilmeket készített, amelyek terjesztését az Oktatási Hivataltól kéri.


