A hadsereg létszámának fenntartása érdekében a jelenleg 25 éves sorozási korhatár leszállítását javasolja Ukrajnának a Biden-adminisztráció – mondta a Fehér Ház egy magas rangú tisztségviselője az AP hírügynökségnek szerdán, miközben az elnöki hivatal egy szóvivője hasonló értelmű közleményt tett közzé.
Ukrajna ugyanis a tisztviselő szerint
a jelenlegi korhatárral nem képes olyan ütemben mozgósítani és kiképezni újoncokat, amivel tudná pótolni a harctéri veszteségeit és lépést tartani az orosz erők növekvő létszámával.
A Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője, Sea Sawett pedig közleményt adott ki, amelyben megerősítette az amerikai kormány szándékát további fegyveres segítségnyújtásra, ugyanakkor úgy fogalmazott, hogy a legégetőbb szükséglet Ukrajna számára az élőerő. Ugyanakkor azt is jelezte, hogy amennyiben ukrán részről megteszik a megfelelő lépéseket a létszám pótlására, akkor az Egyesült Államok készen áll kiképző kapacitásának bővítésére.
A 2022-es, Ukrajna elleni orosz invázió kezdete óta az Egyesült Államok közel 183 milliárd dollárt különített el az ország támogatására, és azt ígéri, hogy Joe Biden távozásáig minden rendelkezésre álló forrást eljuttat Kijevnek.
Donald Trump január 20-án hivatalba lépő következő elnök választási kampánya során prioritásnak nevezte a háború lezárását és a béke megteremtését Ukrajnában. A leendő elnök megnevezte az Ukrajnáért és Oroszországért felelős különleges megbízottját Keith Kellogg nyugalmazott altábornagy személyében. A béke megteremtése ugyanakkor nem egyszerű feladat, hiszen óriási a távolság a harcoló felek álláspontjai között.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.