A farkast elérte Leyen bosszúja, már nem szigorúan védett Európában
A Berni Egyezmény Állandó Bizottsága keddi ülésén a farkasok védettségének csökkentése mellett döntött. A természetvédelmi szakemberek és a környezetvédelmi szervezetek széles körben bírálták a döntést, amelyet a farkasok védelmének gyengítésére irányuló EU-s törekvés vezérelt. A többség minden tudományos alapot nélkülöző súlyos hibának nevezte döntést – írta a BirdLife International.

Azzal, hogy az Európai Unió tagállamai megszavazták a farkasok berni egyezmény szerinti védelmének gyengítését, figyelmen kívül hagyták több mint 300 civil társadalmi szervezet, a nagyragadozókkal kapcsolatos európai kezdeményezés és több százezer polgár kérését, akik inkább a nagyragadozókkal való együttélést elősegítő, tudományosan megalapozott intézkedéseket szorgalmazzák.
Sokan úgy gondolják, hogy a döntést személyes indíttatású politikai nézetek is befolyásolták, miután az Európai Bizottság elnökének, Ursula von der Leyennek az egyik póniját 2022-ben egy farkas megölte. Az EB nemrég újraválasztott elnöke az eset után többször is beszélt a farkasokkal szembeni fellépés szigorításának szükségességéről.
Az EU szabályai már eddig is lehetővé tették a farkasok felelős kezelését, beleértve szükség esetén a kilövésüket és az állomány észszerű gyérítését. Ennek ellenére az Európai Bizottság 2023 decemberében javasolta a farkasok védelmének további gyengítését, a haszonállatokban általuk okozott károkra hivatkozva. Az EB akkor indított egy konzultációt ezzel kapcsolatban, amely a ClientEarth szerint hibás volt, és amelyet az uniós ombudsman is vizsgál.
A természetvédők aggódnak a farkasok jövőjéért
Ugyan valóban vannak olyan területek Európában, ahol időről időre problémát okoznak a farkasok, azonban a kontinens legtöbb részén alig tértek vissza a korábbi természetes élőhelyükre kisebb populációk, miután sok helyen a kihalás szélére sodródtak, bizonyos helyeken pedig egy időre el is tűntek. Ezt a sérülékeny helyzetet veszélyeztetheti a védelmüket gyengítő jogszabályok elfogadása.
A természetvédő szervezeteket most azt szorgalmazzák, hogy a berni egyezmény a tudományos alapú döntéshozatalt helyezze előtérbe, és ne a politikai célok vezéreljék. Úgy vélik, hogy az egyezménynek meg kell erősítenie a hatékony és eredményes irányítás mechanizmusait, különösen a védett fajok listájának frissítése tekintetében. Hangsúlyozzák, hogy az átlátható és tudományosan megalapozott megközelítés elengedhetetlen az egyezmény hitelességének és hatékonyságának fenntartásához.


