Egyre nagyobb kiadást jelent világszerte a családok számára a hagyományos mellett a digitális rezsi is, így az Egyesült Államokban már egy álagos fogyasztó közel 24 ezer forintot (61 dollárt) költ különböző streamigszolgáltatásokra egy hónap során a Deloitte felmérése szerint. A K&H Vigyázz, kész, pénz! idén jubileumi, tizenötödik évadához érkező, diákoknak megrendezett vetélkedősorozatában ezért kiemelt szerepet kapnak a spórolási tippek, amelyekkel az árak emelkedésének kedvezőtlen hatásait lehet mérsékelni – derül ki a bank hétfői közleményéből.
A Deloitte kutatása arra is rávilágít, hogy az előfizetési díjak ma már olyan magasak lettek, hogy közel 2 ezer forintos (5 dolláros) emelkedés esetén az emberek már hajlandók lemondani, akkor is, ha ezért a kedvenc sorozatukról is le kellene mondaniuk. A K&H szerint ezért ma már egy digitális szolgáltatásra szóló előfizetés értékes ajándék is lehet, különösen, ha a fiataloknak szánjuk. A bank felmérése szerint ugyanis
a 15–24 évesek túlnyomó része a hagyományos csatornákkal (tévé, rádió, újság) szemben már döntően ezeken a platformokon keresztül fogyaszt médiát, elsősorban szórakozási céllal.
A K&H Vigyázz, kész, pénz! szakértői szerint érdemes megfontolni, hogy miként lehet spórolni ezeken a kiadásokon, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy egy főre vetítve Magyarországon is könnyen összejöhet az amerikai példában szereplő digitális rezsikiadás havi szinten.
A bank közleménye idézi a PC World magyar verziójának adatait, melyek szerint a digitális rezsi lassan vetekszik a hagyományos kiadásokkal. Az oldal szerkesztői szerint ugyanis
egy 60 négyzetméteres társasházi lakás hagyományos rezsije 60 ezer forint körül lehet, amit könnyen elérhet egy nagyobb család digitális rezsije is.
A videóstreamingek között egyaránt találni magyar és külföldi szolgálatókat is, ráadásul ezek száma folyamatosan nő, és egy-egy alapszintű előfizetés két-háromezer forintba kerül. Noha az éves előfizetés segítségével pár hónap megspórolható, az előfizetés árát növeli, ha több eszközön is szeretnénk követni kedvenceinket. Ráadásul a különböző szolgáltatások kínálatában fennálló különbségek miatt sokszor nem elegendő mindössze egy szolgáltatónál előfizetni. A közlemény szerint a videostreamingre így akár havi 10-12 ezer forint is elmehet.
A zene esetében jobb a helyzet, hiszen a szolgáltatók nagyjából azonos címlistát kínálnak, nagyjából havi 4 ezer forintért. Azonban nagyon sokat lehet elkölteni előfizetéses szoftverekre és játékokra, de akár felhőalapú tárhelyekre és más szolgáltatásokra is. A szoftverek és játékok havi 10-12 ezer forintba kerülnek átlagosan, míg a felhőszolgáltatások havi 3 ezer forintot emészthetnek fel.
Mindezen tételeket összeadva pedig akár havi 30-40 ezer forintos költés is összejöhet, ami már összevethető a hagyományos rezsivel. A K&H szerint ezt csak úgy lehet csökkenteni, ha vállaljuk, hogy nem férünk hozzá mindenhez, amire kíváncsiak vagyunk, legalábbis legálisan. A streamingszolgáltatási kiadások mérséklésének egyik legkézenfekvőbb módja az élő közvetítések hanyagolása. Általában ugyanis ez a legdrágább része az előfizetéseknek.
Aki kibírja, hogy várjon egy-két napot kedvenc programjai megnézésével, az nyerhet ezen némi pénzt.
A közlemény szerint ez azt is jelenti, hogy a szülők a digitális szolgáltatások segítségével is megismertethetik a fiatalokat az árak emelkedésének hatásaival, és rávilágíthatnak arra is, hogy hogyan lehet és érdemes ezeken a szolgáltatásokon spórolni.
A megtakarítás és a felelős pénzgazdálkodás központi eleme a K&H Vigyázz, kész, pénz! vetélkedősorozatának is, amely az idén jubileumi, tizenötödik évadához érkezett. Az elmúlt másfél évtizedben több mint 90 ezer fiatal vett részt a versenyeken, az ott megszerzett tudásnak köszönhetően ők már magabiztosabban kezelhetik a pénzügyeiket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.