Ukrajna NATO-tagsága elérhető, de a kijevi vezetésnek meg kell küzdenie azért, hogy meggyőzze erről szövetségeseit - jelentette ki vasárnap Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hazája diplomatáinak mondott beszédében.
"Mindannyian megértjük, hogy Ukrajna meghívása a NATO-ba és tagsága a szövetségben csakis politikai döntés lehet" - mondta Zelenszkij a kijevi rendezvényen. "A tagság Ukrajna számára elérhető, de csak akkor, ha minden szükséges szinten megküzdünk ezért a döntésért" - tette hozzá.
Az ukrán elnök azt hangoztatta, hogy a szövetségeseknek tudniuk kell, hogy Ukrajna mit hozhat magával a NATO-ba, s esetleges tagsága miként stabilizálhatja a globális viszonyokat. Zelenszkij a múlt héten az európai uniós országoktól sürgetett biztonsági garanciákat a háború esetleges lezárását követően, mondván, hogy Ukrajnának több védelemre lesz szüksége NATO-tagság formájában.
Az ukrán vezérkar jelentése szerint Oroszország vasárnapra virradóra ismét drónokkal támadta Ukrajnát. Az ukrán hadsereg állítása szerint a 103 pilóta nélküli repülőeszközből a légvédelemnek sikerült 52-t megsemmisítenie, további 44-nek "nyoma veszett", egy pedig Fehéroroszország irányában hagyta el az ukrán légteret.
Dmitro Lubinec ukrán emberi jogi biztos a Telegram-oldalán egy videofelvételre hivatkozva azt közölte, hogy orosz erők megöltek öt ukrán hadifoglyot, s az elkövetők nemzetközi törvényszék előtti felelősségre vonását sürgette. Kijev már korábban is számos alkalommal hadifoglyok kivégzésével vádolta meg Oroszországot, ezt Moszkva visszautasítja. Lubinec december közepén azt mondta, hogy adataik szerint a háború kezdete, 2022 februárja óta 177 ukrán katonát öltek meg ilyen módon.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.