„Sajnos a BKK annyira nem foglalkozik a fogaskerekű svábhegyi megállójának épületével, hogy az kezd életveszélyessé válni” – fogalmazott a XII. kerület a Facebookon.
Az önkormányzat közölte, hogy az erkély darabjai hullanak a járdára, és ezt jelezték a Budapesti Közlekedési Központnak (BKK) is. Sőt, azt is felajánlotta a budai önkormányzat, hogy átvenné a közlekedési központtól a romos épületet.
A BKK a Világgazdaságnak azonban elmondta, hogy tévedésről van szó:
ugyanis az említett ingatlan nem a BKK tulajdona. A tévedés abból fakad, hogy a XII. kerületi önkormányzat összekeverte a BKK-t és a BKV-t.
Az önkormányzat a posztban azt is írta, hogy a céggel közölte, hogy
az épületet adják inkább oda a XII. kerületnek, hogy felújíthassák, és „valami értelmes funkciót adhassunk neki, mert tényleg szégyen és méltatlan, hogy így néz ki már sok éve ez az egyébként szép épület, ami amúgy a tér dísze is lehetne.”
A XII. kerület azt is közölte, hogy a társaság nyitottnak tűnt erre, így az épület felújítását az önkormányzatnak kellene vállalnia, illetve azt is meg kellene oldania, hogy a társaság alkalmazottai tudjanak majd mosdót is használni. „Emiatt majd kell vennünk nekik egy konténert erre a célra, és azt valahogy úgy elhelyeznünk, hogy ne egy konténer legyen mostantól a tér fő látványossága” – írta az önkormányzat.
Az önkormányzat hozzátette: „Reméljük, a bolt mögötti területen ez megoldható lesz, gondolom, majd úgy, hogy azért meg fizetünk a CBA-nak.”
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.