BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Magyarország szomszédja Trumpot kritizálja – de azért várják szeretettel

Nemtetszését fejezte ki a szlovén államfő, hogy Donald Trump olyan országok területi integritásának aláásásáról beszélt, mint Dánia, Panama vagy Kanada. Ezzel kapcsolatban reményét fejezte ki, hogy csak provokációról van szó, nem pedig komoly megfontolásokról Trump részéről.

Szükséges tárgyalni, de hangosan és világosan meg kell mondani Washingtonnak azokat a dolgokat is, amelyekkel nem értenek egyet – jelentette ki Natasa Pirc Musar szlovén elnök a helyi közszolgálati televíziónak adott interjújában.

Natasa Pirc Musar szerint határozott álláspont szükséges az Egyesült Államok kapcsán / Fotó: AFP

Az állam közölte: Washington rendelkezik a világ legerősebb hadseregével, és ő a NATO legerősebb tagja, de a megválasztott amerikai elnöknek, Donald Trumpnak annyi közvetlen befolyása lesz az európai politikára, amennyit az Európai Unió megenged neki.

Kiemelte: nem akar olyan helyzetet, hogy az EU-tagállamok politikusainak állást kelljen foglalniuk, akár Washington mellett, akár ellene. Nemtetszését fejezte ki, hogy Trump olyan országok területi integritásának aláásásáról beszélt, mint Dánia, Panama vagy Kanada. Elmondása szerint valójában nagyon meglepték ezek a kijelentések.

Ezzel kapcsolatban reményét fejezte ki, hogy csak provokációról van szó, nem pedig komoly megfontolásokról Trump részéről. Arra a kérdésre, hogy meghívná-e Trumpot Szlovéniába, az elnök úgy válaszolt: nem lát okot arra, hogy miért ne tegye.

Hozzátette: Szlovénia földrajzilag kis ország, de az ENSZ Biztonsági Tanácsában szerzett tapasztalatai egy dolgot mutattak: azt, hogy megbecsült tárgyalópartner. Úgy vélte: Szlovéniát olyan országként ismerik el, amelynek nincsenek rejtett szándékai, nyitott a párbeszédre, és mindenkivel képes tárgyalni.

Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy Szlovénia már egyszer házigazdája volt egy orosz–amerikai csúcstalálkozónak, utalva George W. Bush és Vlagyimir Putyin 2001-es találkozójára.

Amerikaivá nem válnának, de Grönland szorosabban együttműködne Washingtonnal – a védelemben és a bányászatban is összefognának

Grönland szorosabban együtt szeretne működni az Egyesült Államokkal a védelem, valamint a sarkvidéki sziget természeti erőforrásainak kiaknázása terén – jelentette ki hétfőn Mute Egede, a Dániához tartozó terület miniszterelnöke. A mintegy 57 ezres Grönland 600 éve Dánia része, 2009-ben azonban széles körű autonómiát kapott, és megkapta azt a jogot is, hogy kikiáltsa függetlenségét Dániától.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.