Szlovéniában csütörtökön egyórás figyelmeztető sztrájkot tartottak országszerte a büntetés-végrehajtási felügyelők, akik felszólították a kormányt, hogy haladéktalanul foglalkozzon a börtönök túlzsúfoltságával, az alacsony bérekkel és a súlyos létszámhiánnyal.
Zoran Remic, a délkelet-szlovéniai dobi börtön igazgatója elmondta: támogatja a tiltakozást, amely egy segélykiáltás, és a Dobban kialakult helyzet valóban elviselhetetlen. A legmagasabb fokozatú biztonsági szárnyban például 136 százalékos a telítettség, míg néhány más szárnyban ez eléri 175 százalékot.
A munkaerőhiányt illetően kiemelte: a legsúlyosabb helyzet az igazságügyi rendőrök, azaz a börtönőrök esetében áll fenn: 25 százalékkal vannak kevesebben, mint 2022-ben. Ez több túlórát jelent a meglévő alkalmazottaknak, és azt is eredményezi, hogy a fogvatartottakat nem tudják a bírósági tárgyalásokra szállítani.
Sosem volt könnyű, de a mostani helyzet igazán riasztó
– fogalmazott Remic, megjegyezve, hogy ebben a pillanatban még nem tudják, hogyan fogják biztosítani a sürgős szolgáltatásokat ebben az évben. Leon Lobe szakszervezeti vezető azonnali cselekvésre szólította fel a kormányt.
Figyelmeztetett: a büntetés-végrehajtásban dolgozók munkáját megfelelően meg kell fizetni, valamint meg kell szüntetni a közszféra közelmúltbeli bérreformjából eredő ellentmondásokat. Hozzátette továbbá: minden jogi eszközt fel kell használni a túlzsúfoltság kezelésére is. Itt a bebörtönzött külföldiek hazaszállítását, a feltételes szabadlábra bocsátást, valamint az amnesztia és más intézkedések maximális alkalmazását említette.
Robert Celic, a börtön egyik alkalmazottja elmondta: egy börtönőr havi nettó 820 eurós (közel 330 ezer forint) fizetést kap pályafutása kezdetén, ő nyugdíj előtt áll, így a nettó fizetése 1200 euró (mintegy 480 ezer forint). Az új bérreform miatt azonban ebben a hónapban vélhetően 100 euróval kevesebb lesz a bruttó keresete.
Andreja Katic igazságügyi miniszter is kilátogatott a ljubljanai Povsetova utcai börtön elé, hogy meghallgassa a tüntetőket. Mint mondta: megérti a börtönszemélyzet sérelmeit, és sajnálatát fejezte ki a tiltakozás miatt.
Brutális kártérítést fizet az állam Janez Jansa volt kormányfőnek a hamis vádak és tisztességtelen eljárás miatt
A szlovén állam 44 ezer euró kártérítést fizetett Janez Jansa volt kormányfőnek, akit korábban börtönbüntetésre ítéltek egy hadiipari ügyletben játszott feltételezett szerepe miatt, majd az ítéletet hatályon kívül helyzeték, és újratárgyalást rendeltek el, később azonban az ügy elévült – közölte szombaton az N1 szlovén kereskedelmi televízió.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.