BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fordulat: Spanyolországban egy évtizede először nőtt a születésszám tavaly

A mediterrán ország statisztikai hivatala szerint tavaly 322 ezer gyerek jött világra, 0,4 százalékkal, mintegy 1400-zal több, mint egy évvel korábban. Ezzel megtört a trend, ugyanis a születésszám már tíz éve csökkent Spanyolországban.

Az INE jelentése rávilágított: egyre későbbre tolódik a gyermekvállalás Spanyolországban, tíz év alatt 8,5 százalékkal nőtt a 40 éves vagy annál idősebb anyáktól született gyerekek száma, ma már minden tizedik újszülött édesanyja ebbe a korosztályba tartozik. Évtizedes összehasonlításban 24,7 százalékkal, 105 ezerrel született kevesebb gyerek, mint 2014-ben. 

Babakötvény: az egyetemig is elkísérheti a gyermeket biztosan érkező segítségként  újszülött
baba
Spanyolországban megtört a trend, több gyerek született / Fotó: Image Source via AFP

A statisztikai hivatal adataiból kiderült: a halálozás immár nyolcadik éve ismét meghaladta a születések számát, tavaly ennek a különbsége közelített a 115 ezerhez. A múlt évben mintegy 440 ezren hunytak el, 0,7 százalékkal többen mint 2023-ban.

Területi bontásban

az észak-spanyolországi Kantábriában nőtt a legnagyobb mértékben a születésszám, egy év alatt 3400-zal, 13,3 százalékkal,

de ugyanitt emelkedett legnagyobb mértékben a halálozás is 6400-zal, 6,1 százalékkal.

Számszerűleg a dél-spanyolországi Andalúziában született a legtöbb gyerek, több mint 60 ezer, ami 1,5 százalékos csökkentést mutat az előző évhez képest. A halálozás is ebben a tartományban volt a legmagasabb: 73 ezer, 1,6 százalékkal kevesebb, mint tavaly.

A születések és a halálozások arányát tekintve összesen három tartományban volt pozitív a mérleg: Madridban, ahol összességében 2700-zal nőtt így a népesség, valamint Murciában 850-tel és a Baleár-szigeteken 240-nel. Növekedést tapasztaltak továbbá a észak-afrikai autonóm városban Melilában (370) és Ceutában (142) is.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.