Szergej Nariskin, az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) igazgatója az Orosz Történelmi Társaság csütörtöki kerekasztal-beszélgetésén kijelentette, hogy Ukrajna államisága összeomlott, és szükség van az ország szomszédos államok közötti területi felosztása lehetőségének pontos történelmi elemzésére.
Az orosz kémfőnök hangot adott azon véleményének, miszerint történelmi szempontból kell elemezni azokat a folyamatokat és tendenciákat, amelyek odavezettek, hogy szomszédos területek a bukott állam, Ukrajna részévé váltak. Hivatkozott az 1991-es kárpátaljai magyar autonómia-népszavazásra, amelynek nyomán Kijev úgy döntött, hogy inkább nem veszi tudomásul a nép akaratát.
Nariskin szerint a legkövetkezetesebben Lengyelország tart igényt a mai Ukrajna területeire. Úgy vélte: Varsó most Lvovra (Lviv, Lemberg) vetett szemet, és egyébként nem alap nélkül.
Elfoglalta az orosz hadsereg a donyecki régióban lévő Vodjane Druhe települést – közölte csütörtökön a moszkvai védelmi minisztérium. A moszkvai összegzés szerint Kelek-Ukrajnában mintegy 1200, a kurszki régióban pedig több mint 270 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan.
A katonai tárca az elmúlt nap során az Ukrajnában megsemmisített vagy eltalált katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolta fel több katonai repülőtér és kikötő infrastruktúráját, több drónösszeszerelő műhelyt, valamint üzemanyag- és lőszerraktárt.
Továbbá három harckocsit – köztük egy német Leopard tankot – és hét egyéb páncélozott harcjárművet, két német gyártmányú Panzerhaubitze 2000-es 155 milliméteres önjáró és egy amerikai M198-as vontatott tarackot, egy amerikai JDAM és három francia Hammer irányított légibombát, három HIMARS-rakétát, továbbá 202 repülőgép típusú távirányítású repülőszerkezetet.
Az oroszországi Kurszk megyében folyó harcokkal kapcsolatban a védelmi tárca egyebek között két ukrán harckocsi és 15 egyéb páncélozott harcjármű megsemmisítéséről számolt be egy ellentámadás visszaverése mellett.
Moszkva szerint a kurszki régióba augusztus 6-án betört ukrán erők eddig több mint 60 210 embert, 363 harckocsit, 263 gyalogsági harcjárművet, 213 páncélozott szállítójárművet, 1867 páncélozott harcjárművet, 1960 gépkocsit, 435 tüzérségi löveget és 48 sorozatvetőt veszítettek.
Marija Zaharova külügyminisztériumi szóvivő közölte, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) titkársága szakértőinek rotációja a zaporizzsjai atomerőműben szerdán ukrán provokatív akciók miatt nem történt meg.
Zaharova szerint a NAÜ-megfigyelők váltásra érkező, újabb csoportját feltartóztatták az ukrán hadsereg által ellenőrzött területen, ugyanakkor az orosz NAÜ-szakértőket a zaporizzsjai atomerőműből elszállító, orosz katonák által kísért konvojt drón- és aknavetőcsapások érték.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.