Robert Fico megmondta, mi a baj az ukrán elnökkel: elképesztő dolgokat vágott Zelenszkij fejéhez
Robert Fico szerint az ukrán elnök és az Európai Unió a háború lezárására vonatkozó erőfeszítéseket akadályozza – a politikus erről Washingtonban az amerikai konzervatívok éves gyűlésén, a CPAC-en helyi idő szerint pénteken beszélt.

A szlovák miniszterelnök békét sürgetett, és úgy fogalmazott, hogy a háborúnak Ukrajnában már régen véget kellett volna vetni.
Szerinte Ukrajna egy rossz stratégia áldozata.
De itt nem állt meg és kijelentette, hogy a korlátlan pénzügyi, katonai és politikai támogatás, valamint az Oroszország elleni szankciók megbuktak.
Fico megmondta, mi a baj az ukrán elnökkel
Sőt, folytatta és súlyos vádakat fogalmazott meg Zelenszkij elnökkel szemben. Úgy vélte, hogy a Zelenszkij-kormány számára hasznot jelent a háború elnyújtása. „Amikor háború zajlik, akkor
- nem lehet választásokat tartani.
- Amikor háború van, akkor nehéz annak nyomára lelni, hogy mire mentek a segélyként és fegyverként adott milliárdok.
- Amikor háború van, Zelenszkij tudja, hogy az Európai Unió teljes támogatását élvezi”
– sorolta. Robert Fico a felszólalásában utalt az Egyesült Államokból az amerikai nemzetközi fejlesztési ügynökségen (USAID) keresztül korábban megvalósított támogatáspolitikára, és úgy vélte, hogy „Európának ellen kell állnia a külföldről finanszírozott beavatkozásnak”.
Egyben megerősítette Szlovákia elkötelezettségét az Egyesült Államokkal fenntartott szövetség iránt, és szoros együttműködést ígért az új, Donald Trump-vezette amerikai adminisztrációval. A szlovák kormányfő amerikai tartózkodása során nem először mond emlékezeteseket. Pénteken, miután tárgyalt Elon Musk tulajdonossal, elárulta, a Tesla új gyárnak keres helyszínt Európában.
Robert Fico nagy titkot árult el: Elon Musk új Tesla-gyárat épít – most kell észnél lennie Magyarországnak
Magyarország szempontjából lényeges dolgot árult el a szlovák miniszterelnök. Robert Fico szerint Elon Musk egy új Tesla-gyárnak keres helyszínt, a kormányfő pedig Szlovákia nevében már be is jelentkezett.


