Szemben a Magyarországon megszokott gyakorlattal, Németországban az első részvételi adatokat csak délután fél 4-kor teszik közzé a választásról. A szakértők szerint az alacsony részvétel a múltban a szociáldemokratáknak (SPD), az Alternatíva Németországnak (AfD) és a Balpártnak (Die Linke) kedvezett, míg a kereszténydemokraták (CDU/CSU), a szabad demokraták (FDP) és a Zöldek jártak jól hagyományosan a magas részvétellel.
Vasárnap délután 2-ig mindenesetre a szavazók 52 százaléka járult az urnákhoz, míg négy évvel ezelőtt ugyanez az arány mindössze 36,5 százalék volt.
A választási részvétel Németországban 2009 óta folyamatosan nő, legutóbb, 2021-ben 76,4 százalék volt, ez azonban messze van a hetvenes éveket jellemző 90 százalékos részvételt is meghaladó csúcsoktól.
A választáson a közvélemény-kutatások szerint a CDU/CSU pártszövetség kaphatja a legtöbb szavazatot, a második helyet várhatóan az AfD szerzi meg, míg a harmadik hely sorsa az SPD és a Zöldek között dőlhet el. Nagy kérdés, hogy eléri-e a parlamentbe jutáshoz szükséges 5 százalékot az FPD, Sahra Wagenknecht listája és a Balpárt.
Véget ért a szavazás, zárultak az urnák. Ahogy az várható volt, döbbenetes részvétel mellett zajlott az előrehozott választás: 83 százalékot ért el. Ilyen magas legutóbb 1987-ben volt.
Pontban 18 órakor megjelent a hivatalos előrejelzés, amely nagy magabiztossággal vázolja a végeredményt. A végső eredmény ettől minimálisan eltérhet, de az erőviszonyok alapvető megborulására nem kell számítani a tapasztalatok szerint. Az exit poll részletei az alábbi cikkben olvashatók:
Német választás 2025: megvan, ki nyerhette a választásokat, itt az exit poll – így döntött Németország
Exit pollok: a 2025-ös német választás várható győztese - cikkünk frissül.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.