BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Szent Péter téren véget ért Ferenc pápa búcsúztatása

Az egyházfő búcsúztatására állam- és kormányfők mellet több százezer keresztény is érkezett Rómába. A Ferenc pápát búcsúztató szertartás véget ért a Szent Péter téren.

Katolikus keresztények százezrei vettek végső búcsút Ferenc pápától szombaton a vatikáni Szent Péter téren. Giovanni Battista Re bíboros, a bíborosi kollégium dékánja vezette a szertartást, akinek homíliája után a francia, arab, portugál, lengyel, német és kínai nyelven elhangzott egyetemes könyörgések Ferenc pápáért, az egyházért, minden nemzetért és a korábbi pápákért szóltak.

Funeral Takes Place For Pope Francis.
A világ minden tájáról érkeztek, hogy búcsút vegyenek Ferenc pápától / Fotó: NurPhoto via AFP

Az áldozás után a Végső ajánlás és búcsúvétel (Ultima commendatio et valedictio) keretében Isten irgalmába ajánlották Ferenc pápa lelkét.

A gyászszertartás a mindenszentek litániájával, majd a keleti katolikus egyházak könyörgéseivel folytatódott. Ezután Giovanni Battista Re szenteltvízzel hintette meg Ferenc pápa koporsóját.

A kétórás szertartás végén a koporsót visszavitték a Szent Péter-bazilikába, ahonnan a Santa Maria Maggiore-bazilikába, Ferenc pápa végső nyughelyére kísérik. 

A világ minden tájáról érkeztek, hogy búcsút vegyenek Ferenc pápától

Ferenc pápa búcsúztatásán 166 ország delegációja vett részt. Az argentin és az olasz delegáció tagjai ültek az első sorban, köztük Javier Milei argentin elnök, Sergio Mattarella olasz elnök és Giorgia Meloni olasz miniszterelnök.

Az egyházfő vatikáni temetési szertartásán a Sulyok Tamás köztársasági elnök által vezetett magyar állami delegáció tagjaként részt vett Orbán Viktor miniszterelnök és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.

Ferenc pápa temetésén mások mellett Donald Trump, az Amerikai Egyesült Államok elnöke, Emmanuel Macron francia elnök, Frank-Walter Steinmeier német államfő, Olaf Scholz leköszönő német kancellár, Andrzej Duda lengyel elnök, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is jelen volt.

Magyarországon a temetés napjára nemzeti gyásznapot rendeltek el.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.