Az Egyesült Államok a Moszkva és Kijev között kötendő szélesebb békeegyezmény részeként hajlandó lenne elismerni a Krím feletti orosz kontrollt – ezt az ügyre rálátó, név nélkül nyilatkozó források állították a Bloomberg hírügynökségnek.
A hír újabb jele, hogy Donald Trump amerikai elnök sürgeti a tűzszüneti megegyezést.
Marco Rubio után Donald Trump is leszögezte: bárki akadékoskodása esetén, az Egyesült Államok kilép az ukrajnai tárgyalásokból.
Ha Oroszország és Ukrajna megnehezíti a háború befejezésére tett erőfeszítéseit, az Egyesült Államok ki fog állni a tárgyalások alól – de remélem, ez nem fog odáig jutni, közölte Donald Trump, az Amerikai Egyesült Államok elnöke.
A Krím-félszigetet 2014-ben foglalták el Ukrajnától, egy népszavazás után hivatalosan is Oroszország része lett, ez azonban nem nemzetközleg elismert. Volodimir Zelenszkij többszörösen is kifejezte, hogy nem hajlandók területeket átengedni Oroszországnak.
A Bloombergnek nyilatkozó források maguk is elmondták, hogy a Krím ügyében a végleges döntés Washingtonban még nem született meg. A hírügynökség megkereste a Fehér Házat és a külügyminisztériumot, de nem kapott reakciót. Megkérdeztek egy a béketárgyalások ügyeit ismerő amerikai hivatalnokot is azzal a kérdéssel, hogy a Krím elismerése orosznak lehetőség-e, de ő nem kívánt a megbeszélések részleteiről nyilatkozni.
A jelentés emlékeztet: a Bloomberg már korábban hírül adta, hogy csütörtökön az Egyesült Államok Párizsban ismertette javaslatait a békeegyezményt illetően, beleértve annak a feltételeit, hogy véget vessenek a küzdelemnek és enyhítsék az oroszokra rótt szankciókat ha tartós tűzszünetet sikerül elérni.
E javaslat szerint jórészt „befagyna” a frontvonal, és az oroszok által elfoglalt többi terület java Moszkva ellenőrzése alatt maradna. Kijev NATO-csatlakozási tervei lekerülnének az asztalról. A források nem kívántak több részletet elárulni, a megbeszélések bizalmas természetére hivatkozva.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.