A legtöbb ukrán menekült nem is tervezi a hazatérést a háború befejezése után. Ez részben érthető is: már évekkel ezelőtt elhagyták hazájukat, valószínűleg jobb életkörülmények között élnek, a beilleszkedés rögös útján bizonyosan nincsenek túl, de a helyüket talán nagyjából mára megtalálták. A gyerekeik többsége beilleszkedett az iskolában, és az esetleges nyelvi nehézségeken is túl vannak – és még lehetne sorolni az okokat.
Persze a másik oldalt sem szabad lebecsülni, azt, hogy
elhagyták hazájukat, régen nem látták barátaikat, és elképzelhető, hogy szüleiket, rokonaikat sem.
Nagy kérdés, hogy Ukrajna melyik részéről jöttek el: ha a frontvonal környékéről, akkor korántsem biztos, hogy egyáltalán megvan még egykori otthonuk.
Nagyjából a menekültek harmada jelezte az elvbeni visszatérés szándékát, de az ő elképzelésük is üveglábakon áll, és erre a közösségi médiában olvasható gyűlölethullám csak rátesz.
Ugyanis egy teljesen más kép rajzolódik ki arról, hogy mit gondol az ukrán közvélemény a menekültekről, mint amit a felmérések bizonyítanak.
Amíg a Facebook és a többi közösségi oldal tele van negatív megnyilvánulásokkal és a hazájukat elhagyó ukránok elleni uszítással, a közvélemény-kutatások szerint nagyjából semlegesen áll a társadalom az elmenekült honfitársakhoz.
A hivatalos kimutatások szerint az ukrán társadalom hozzáállása a migráns társakhoz pozitív vagy semleges, főként a gyermekükkel menekülő anyákat érti meg a társadalom a leginkább
– idézte Volodimir Paniottot, a Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet igazgatóját a Kiszo.
Azt, hogy vajon a hivatalos állásponttal vagy a közösségi médiában tapasztalt gyűlöletkampánnyal találkozik-e a hazáját elhagyni kényszerülő, évek óta külföldön élő ukrán, talán nem is érdemes hosszan fejtegetni, elég a saját médiafogyasztási szokásainkra gondolni…
Ez persze egy hazájától sok ezer kilométerre került családra valószínűleg fokozottan igaz – szinte biztos, hogy
ők a közösségi médián keresztül tartják a kapcsolatot barátaikkal, családjukkal, és próbálják meg elkerülni a teljes eltávolodást addigi szociális közegüktől.
Megválaszolatlan kérdés az is, hogy a „befogadó” országok menyire lesznek tartósan, azaz évekkel a háború befejezése után is befogadók. Erre ma jóformán lehetetlen válaszolni, de tény, hogy fokozatosan csökken a szolidaritás. Most még élvezik az ideiglenes védelmi státus nyújtotta előnyöket, de kérdés, meddig. Ez pedig akár újabb tömegeket sarkallhat a hazatérésre. Másik meghatározó elem, hogy Ukrajna sorsa hogyan alakul.
Mennyire nyúlik el a háború? Mekkora pusztítással kell még számolni?
Az újjáépítés menyire lesz gyors, látványos? Megvalósul-e az európai uniós tagság? Hogyan alakul az ukrán gazdaság, az életszínvonal a háború után? Valós békekötés vet véget a harcoknak, vagy pedig egy kiélezett állapot marad tartósan, ahol a fegyverek és a békefenntartók jelenléte állandósul? – a költői kérdéseket a végtelenségig lehetne sorolni, de annak bizonyosan nagy az elrettentő ereje, ha a hazájuktól távol élő ukránok folyamatosan a közösségi média gyűlöletkampányával szembesülnek.
Mindössze a menekültek harmada tervezi a visszatérést.
Jelenleg öt-hat millió ukrán él a hazáján kívül.
Köztük most sok a „csonka család”, ugyanis a férfiak évek óta nem utazhatnak el, a szakértő szerint tehát, ha egyszer megnyílnak a határok, akkor a „családfők” is csatlakoznak majd szeretteikhez, tehát az Ukrajnában élők száma tovább csökken majd. Összességében rendkívül fontos lenne, hogy a menekültekkel kapcsolatban pozitív attitűd alakuljon ki a társadalomban, mert ez lehet az ukrán lakosság megtartásának a kulcsa – összegzett Paniotto.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.