BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az oroszok Ukrajnára várnak a béketárgyalás megkezdéséhez

A Kreml szerint Kijevnek kell lépnie, ha nyitott a béketárgyalásokra. Dmitrij Peszkov szerint az orosz fél hajlana az egyeztetésekre, ezt Amerikának is jelezték.

Moszkva várja Kijevtől a jelzést a közvetlen tárgyalások újrakezdésére – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn újságíróknak. Peszkov szerint Oroszország folytatja a különleges hadműveletet, de kész előfeltételek nélkül tárgyalásokba bocsátkozni Ukrajnával.

Moszkva, Kreml, Oroszország
orosz-ukrán háború
A Kreml szerint az orosz fél nyitott a párbeszédre / Fotó: Shutterstock

„Az orosz elnök már többször is megerősítette, hogy Oroszország feltétel nélkül kész tárgyalásokba kezdeni Ukrajnával a békefolyamat elindítása érdekében” – hangoztatta a szóvivő. Hozzátette, hogy Kijevnek végül is lépnie kellene valamit ebben a kérdésben, de egyelőre nem látnak semmilyen lépést.

Peszkov azt is közölte, hogy egyelőre nem szerepel Vlagyimir Putyin orosz elnök naptárában újabb közvetlen kapcsolatfelvétel amerikai hivatali partnerével, Donald Trumppal. Hozzáfűzte, hogy erről szükség esetén nagyon gyorsan lehet egyeztetni.

A szóvivő hatékonynak nevezte az észak-koreai katonákat, akik részt vettek az oroszországi kurszki régió felszabadításában. Mint mondta, Oroszország a kétoldalú kölcsönös segítségnyújtási szerződésnek megfelelően szükség esetén segítséget nyújthat Észak-Koreának.

„Hatályos közöttünk egy szerződés, és e szerződés értelmében a felek tulajdonképpen arra kötelezték magukat, hogy szükség esetén jelentős segítséget nyújtanak egymásnak” – fogalmazott.

Oroszország hálás az észak-koreai segítségért

Kérdésre válaszolva azt mondta, hogy egyelőre nem terveznek kapcsolatfelvételt Putyin és Észak-Korea vezetője, Kim Dzsongun között. Az orosz védelmi minisztérium egyébként hétfőn első ízben hozott nyilvánosságra videófelvételeket észak-koreai katonák kiképzéséről.

Volodimir Zelenszkij ukrán vezető állításával kapcsolatban, miszerint az ukrán fegyveres erők állítólag még mindig a Kurszk régióban tartózkodnak, Peszkov azt javasolta a sajtó munkatársainak, hogy inkább Putyin szavára hallgassanak.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.