Osztrák kancellár: Irán nem juthat atomfegyverhez – Ausztria szigorítja védelmét
Ausztria fokozott biztonsági intézkedéseket léptetett életbe a tűzszünettel végződött izraeli–iráni konfliktus, illetve az iráni nukleáris létesítmények amerikai bombázása nyomán – jelentette be szerdán Christian Stocker osztrák kancellár. Stocker szerint az emelt szintű biztonsági intézkedések a nemzetközi, amerikai és izraeli létesítményekre vonatkoznak, valamint különösen veszélyeztetett személyekre. A kancellár hivatala ezt később kiegészítette azzal, hogy a szigorítások az iráni létesítményeket is érintik.

A néppárti Stocker köszönetet mondott Donald Trump amerikai elnöknek a fegyvernyugvás eléréséért Izrael és Irán között. Hangsúlyozta: Teherán nem juthat atomfegyverhez és együtt kell működnie a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel (NAÜ). Szerdán
Beate Meinl-Reisinger osztrák külügyminiszter is diplomáciai rendezést sürgetett a közel-keleti konfliktusban.
A délelőtti órákban a kancellár bécsi hivatalában ülésezett a szövetségi biztonsági kabinet, jelen volt Rafael Grossi, a NAÜ főigazgatója is. Grossi reményét fejezte ki az ügynöksége és Irán közötti együttműködés folytatására, ugyanakkor elismerte, hogy bonyolult helyzetről van szó. Kiemelt prioritásnak nevezte az ellenőrök visszatérését az iráni atomlétesítményekbe.
A válság tartós megoldását egy diplomáciai rendezés jelentené
– jelentette ki. Mint mondta, Iránban évtizedekig nélkülözhetetlen munkát végeztek, és az ellenőrzések kihagyását most sem engedhetik meg.
Délután a kormány az osztrák parlamentben összehívta a nemzetbiztonsági tanácsot, amely zárt ülésen tájékoztatta a parlamenti pártokat a biztonsági helyzetről, illetve megvitatta velük az ebből levonható következtetéseket.
Emmanuel Macron és Rafael Grossi az iráni atomprogram elleni közelmúltbeli csapások mellett megvitatják a program helyzetét, a sugárzási veszélyeket és az ügynökség szerepét. A francia elnök a Hágában tartott NATO-csúcstalálkozó végén nem kívánta kommentálni az iráni nukleáris létesítményekre mért csapások által okozott károk mértékét.


