Súlyos kibertámadás a Microsoft ellen – kínai állami hekkerek lehetnek a háttérben
A Microsoft szerint kínai hekckerek állhatnak a cég SharePoint szoftvere elleni támadások mögött, amelyek világszerte vállalatok és kormányzati szervek adatait sodorták veszélybe.

A Microsoft szerint a cég felhőjét nem érintette a támadás
Az amerikai technológiai óriás kedden egy blogposztban arról írt, hogy a SharePoint sebezhetőségét a kínai államhoz köthető szereplők használhatták ki, hozzátéve, hogy a hibák azoknál jelentkeztek, akik saját szerverükre rakták fel a programot, nem azoknál, akik a cég felhőszolgáltatását használták – írja a Bloomberg.
A támadások során kormányzatok, vállalkozások és más szervezetek érzékeny adatai kerülhettek illetéktelenek kezébe,
amit a Microsoft egy biztonsági frissítéssel igyekezett orvosolni, valamint további biztonsági intézkedéseket is javasolt. A vállalat két támadót azonosított, a Linen Typhoon és a Violet Typhoon nevű csoportokat, melyek a 2010-es évek közepe óta aktívak. Ezek a csoportok a szellemi tulajdon elleni támadásaikról és kémtevékenységükről ismertek. A Microsoft egy harmadik fenyegetést is észlelt, vélhetően ugyancsak Kínából, melynek motivációja egyelőre nem ismert.


