Egyre kevesebb gyerek születik Németországban, a migránsok azonban átrendezik a térképet
Németországban továbbra is csökken a termékenységi ráta, tavaly az egy nőre eső születések száma 1,35 volt, ami 2 százalékkal kevesebb, mint az előző évben – közölte csütörtökön a német szövetségi statisztikai hivatal.

A korábbi évekhez képest is tovább esett a születésszám Németországban
A tavalyi évben 677 117 gyerek született Németországban. Az adatok szerint a termékenységi ráta csökkenése jelentősen lassult 2022-höz és 2023-hoz képest, amikor még 7-8 százalék körüli volt az éves visszaesés.
A legalacsonyabb Berlinben volt a termékenységi ráta, 1,21, a legmagasabb pedig Alsó-Szászországban, 1,42. A keleti tartományokban átlagosan 1,27, míg a nyugatiakban jóval magasabb, 1,38 volt ez az érték.
Első gyermekük születésekor a német nők átlagos életkora 30,4 év volt, míg az apák esetén ez az érték 33,3 év volt, ami azt mutatja, hogy az emberek egyre később vállalnak gyereket. 2015-ben az első gyerek születésekor az anyák átlagosan 29,7 évesek, az apák pedig 32,8 évesek voltak.
A statisztikai hivatal azt is kiemelte: az Európai Unió legtöbb országában évről évre csökken a termékenységi ráta. Az uniós átlag 1,38 volt 2023-ban, míg tíz évvel korábban még 1,51 volt a szülőképes korú – 15–49 év közötti – nőkre eső születések száma.
Németország népessége a természetes fogyás ellenére növekszik, ami főként az országba irányuló bevándorlás eredménye, ez az etnikai viszonyokat is átalakítja.


