XIV. Leó pápával tárgyal hamarosan Orbán Viktor
XIV. Leó pápával találkozik hamarosan Orbán Viktor miniszterelnök október 27-én, hétfőn Rómában, a Vatikánban, majd még ugyanazon a napon a kormányfő találkozik Giorgia Meloni olasz miniszterelnökkel is az olasz sajtó információi szerint.

Miről tárgyal a pápával Orbán Viktor?
XIV. Leó megválasztása óta a magyar miniszterelnök most először találkozik a katolikus egyház új fejével, akivel várhatóan hasonlóan a korábbi audenciákhoz az ukrajnai háborúról, a békefolyamatról és a keresztény értékekről tárgyalnak majd – írja a Magyar Nemzet.
XIV. Leó idén május 8-a óta vezeti a katolikus egyházat, ami azt jelenti, hogy beiktatása óta még fél év sem telt el, amikor fogadja Orbán Viktort. Elődje, Ferenc pápa az elmúlt években kétszer is járt Magyarországon, előbb az Eukarisztikus Kongresszuson 2021-ben, majd 2023-ban is. A magyar miniszterelnök Vatikánban is többször találkozott Ferenc pápával.
Korábban kormányfő úgy nyilatkozott, hogy két okból is követni szokta a vatikáni folyamatokat: egyfelől a Vatikán része a nemzetközi diplomáciai életnek. Másfelől hívő emberként is figyeli, mert lelki vezetésre szükség van. A miniszterelnök XIV. Leó pápa megválasztásáról elmondta, hogy vélhetően Ferenc pápa munkáját folytatja, így nagy változásokra nem számít.
Magyarország szempontjából azt nevezte fontosnak, hogy legyen lelki vezetőnk, és a katolikusok biztos így tekintenek a szentatyára, de a reformátusok szempontjából sem mindegy, hogy mit mond a pápa.


