Három tonna aranyat zabrált el mali kormány, most vissza kell adnia
Vissza kell szolgáltatnia az országot irányító katonai kormányzatnak azt a három tonna, nagyjából 400 millió dollárt (nagyjából 136 milliárd forint) érő aranykészletet, amit még januárban szállítottak el katonai helikopterekkel a kanadai Barrick vállalat Loullo-Gounkoto nevű bányakomplexumából, az egyre jelentősebb mali nemesfém-kitermelés fellegvárából. A döntést egy mali bíró hozta meg. Nem ez volt az egyetlen alkalom idén, amikor a katonai junta vitatható módon vette át az ellenőrzést értékes nyersanyagkészlet felett: miként az Origo cikkében felidézi, nyáron szintén helikoptereket küldtek egy bányaterületre, akkor egy tonna aranyat zabráltak el.

Három tonna aranyat kell visszaadnia a mali kormánynak
A lap arról ír, hogy az akkor még katonai juntaként működő kormányzat a bányavállalattól elkobzott, háromtonnányi, több száz millió dollár értékű aranyat egy banktrezorban őrzi az ország fővárosában, Bamakóban. A januárban végrehajtott lefoglalásra a parancsot Mali új bányászati törvénykönyve alapján adták ki, melynek célja, hogy a katonai kormányzat megerősítse az állam részesedését a kitermelői bevételekből. Az akciót júliusban újabb követte, nem sokkal azután, hogy Assimi Goita hivatalosan is az ország új elnöke lett, azután, hogy katonai vezetőként gyakorlatilag 2021 óta de facto irányította az országot.
Az arany a mali nemzetgazdaság egyik pillére, és az ország exportjának több mint 70 százalékát teszi ki.
A Barrick és a mali vezetés vitája a kitermelés feltételeiről, a jogdíjakról és a bevételekről évekre nyúlik vissza. Az Africanews a hír kapcsán arról ír, hogy a feleknek több hónapon át tartó tárgyalások után sikerült egyezségre jutniuk. A cég vállalta, hogy folytatja a kitermelést a területen, a bányászati komplexum januárban kinevezett ideiglenes vagyonkezelője pedig a kormányzati közlés szerint még idén visszaadja a Loullo-Gounkoto feletti irányítást Barricknak. A bányában a vállalat 80, a mali kormányzat 20 százalékos részesedéssel rendelkezik.
További részletek az Origo cikkében olvashatók.


