BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Máris átrendezték a budapesti forgalmat, mert jön Donald Trump alelnöke

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Már biztos, kedden és szerdán Orbán Viktorhoz látogat J. D. Vance amerikai alelnök. Budapest forgalomváltozásokra számíthat.

Alig erősítette meg mindkét fél az amerikai alelnök Budapestre érkezését, a rendőrség máris bejelentette az emiatt várható forgalomváltozásokat a fővárosban. A változások a taxizást is érintik, az autósoknak mindenképpen érdemes figyelni a további tájékoztatásokat arról, hol lesz tilos megállni.

Budapest forgalomváltozásokra számíthat a magas szintű látogatás miatt
Budapest forgalomváltozásokra számíthat a magas szintű látogatás miatt / Fotó: NurPhoto via AFP

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Police.hu oldalon közölte, miként változik a forgalmi rend Budapesten J. D. Vance, Donald Trump alelnöke látogatása miatt április 6. és 8. között – tudósított az MTI.

Miközben az amerikai delegáció a városban mozog, a rendőrség úgynevezett dinamikus zárást alkalmaz, hogy minél kisebb legyen a fennakadás. Ez azt jelenti, hogy mindig csak azt az útszakaszt és csak annyi ideig zárják le, ahol – és ameddig – a delegáció járműveinek áthaladása miatt feltétlenül szükséges.

A magas szintű diplomáciai delegáció érkezése miatt bevezetett különféle biztonsági protokollok nemcsak az amerikai alelnök, de a lakosság érdekeit is szolgálják – közölte a BRFK.

Kedden ezeken a helyeken várható lezárás

Szakaszosan lezárják április 7-én 9 órától 12 óráig az I., V., VI., XIV. és XV. kerületet érintően: a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2 - M4 - M0 - M3 autópálya bevezető - Kacsóh Pongrác úti felüljáró - Kós Károly sétány - Hősök tere - Andrássy út - József Attila utca - Széchenyi István tér - Lánchíd - Clark Ádám tér - Lánchíd utca - Ybl Miklós tér - Apród utca - Szarvas tér - Attila út - Dózsa György tér - Palota út - Dísz tér - Szent György utca útvonalat. Később, 13 órától 16 óráig az I., XI. és XII. kerületet érintően a Színház utca - Dísz tér - Palota út - Dózsa György tér - Attila út - Szarvas tér - Krisztina körút - Hegyalja út - BAH csomópont - Jagelló út - Apor Vilmos tér - Stromfeld Aurél út - Orbánhegyi út - Szent Orbán tér - Istenhegyi út - Költő utca - Béla király út - Zugligeti út útvonalat.

Szintén aznap 16 órától 20 óráig az I., V., VI., VIII., XI., XII. és XIV. kerületet érintően a Zugligeti út - Béla király út - Költő utca - Istenhegyi út - Szent Orbán tér - Orbánhegyi út - Stromfeld Aurél út - Apor Vilmos tér - Jagelló út - BAH csomópont - Hegyalja út - Krisztina körút - Szarvas tér - Lánchíd utca - Lánchíd - Széchenyi tér - József Attila utca - Andrássy út - Hősök tere - Dózsa György út - Kerepesi út útvonalat.

Szerdán is lesznek lezárások a fővárosban

Április 8-án 8 órától 11 óráig az I., V., XI. és XII. kerület vonatkozásában a Zugligeti út - Béla király út - Költő utca - Istenhegyi út - Szent Orbán tér - Orbánhegyi út - Stromfeld Aurél út - Apor Vilmos tér - Jagelló út - BAH csomópont - Hegyalja út - Krisztina körút - Szarvas tér - Apród utca - Ybl Miklós tér - Lánchíd utca - Clark Ádám tér - Lánchíd - Széchenyi István tér - Eötvös tér - Id. Antall József rakpart - Markó utcai felhajtó - Markó utca - Balassi Bálint utca - Kossuth tér útvonalat.

Aznap 14 órától 17 óráig az V., VI., XIV. és XV. kerület esetében a Kossuth tér - Garibaldi utcai lehajtó - Id. Antall József rakpart - Eötvös tér - Széchenyi István tér - József Attila utca - Andrássy út - Hősök tere - Kós Károly sétány - Kacsóh Pongrác úti felüljáró - M3 kivezető - M3 - M0 - M4 - Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2 útvonalat.

A taxiállomások is érintettek, több helyen tilos lesz megállni

A tájékoztatás szerint a lezárás idején az útvonalat keresztező útszakaszokat szintén lezárják.

Az érintett területeken április 7-én és 8-án a kijelölt taxiállomások nem működnek.

Arról, hogy hol tilos megállni 

  • április 6-án 6 órától 
  • április 8-án 24 óráig 

az I., V., VI., VII., XI., XII., XIV. és XV. kerületben, a rendőrség oldalán tájékozódhatnak az autósok: Azok, akik az érintett terület megállni tilos jelzéssel ellátott útszakaszán parkoltak, és gépjárművüket elszállították, a 06-80-180-780-as zöldszámon érdeklődhetnek.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.