Lebukott egy horrorkaraván az M1-esen: brutális bírság a többtonnás túlsúly miatt
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály járőrei április 2-án ellenőriztek az M1-es autópálya 158-as kilométerszelvényében egy bolgár hatósági jelzésű járműszerelvényt – közölte a rendőrség.

A rendőrök az intézkedés során megállapították, hogy a gépjármű össztömege 3020 kilogrammal meghaladta a forgalmi engedélyébe bejegyzett maximális értéket.
A Sonline szemléje szerint az egyenruhások a bolgár járművezetőt a túlsúly megszüntetésére, és a szabályszegés elkövetése miatt 780 ezer összegű közigazgatási pénzbírság megfizetésére kötelezték.
A horrorkaravánok jelensége régóta ismert probléma a hazai közlekedésben. A túlterhelt, sokszor műszakilag kifogásolható állapotú járművek nemcsak a közlekedés többi résztvevőjét veszélyeztetik, hanem az utak állapotát is gyorsabban rontják.
A hatóságok célja a rendszeres ellenőrzésekkel az, hogy visszaszorítsák ezeket a szabálytalanságokat és növeljék a közlekedés biztonságát.
Tavaly arra is volt példa, hogy egyetlen hét alatt mintegy 10 millió forint bírságot szabott ki az építési és közlekedési minisztérium autószállító járművekre. Az ellenőrzések ismét rávilágítottak arra, hogy ezek a szerelvények nagymértékben veszélyeztetik a közlekedésbiztonságot.
A minisztérium alá tartozó közlekedési hatóság munkatársai április 14. és 20. között országszerte fokozott ellenőrzéseket végeztek. Az egyhetes akcióban már 22 esetben tártak fel szabálysértést, és összesen 9,88 millió forint bírságot szabtak ki. A szabálytalankodó járművek többsége külföldi – főként román – rendszámmal közlekedett.
A problémák gyökere sok esetben a túlterhelés. A hatóság megállapításai szerint az autószállító teherautók gyakran az engedélyezett kettő helyett három járművet vontatnak, amivel jelentősen túllépik a megengedett össztömeget. A vizsgált esetek közül 18-ban túlsúlyt állapítottak meg.
Az ellenőrzések során nemcsak a túlterhelés jelentett gondot. Gyakori hiányosság volt a szakszerűtlen rakományrögzítés, a menetíró készülék hiánya, illetve az is, hogy a sofőrök nem használták a szükséges kártyát. Ezek a szabálytalanságok arra utalnak, hogy a járművezetők sok esetben a vezetési és pihenőidőkre vonatkozó előírásokat sem tartják be.
A hatóság elsősorban a tranzitútvonalakon, autópályákon és határ menti szakaszokon végzett ellenőrzéseket. Bár Somogy vármegyében, az M7-es autópályán is vizsgálódtak, a tapasztalatok szerint ezek a járművek leginkább a Románia és Szerbia felé vezető útvonalakon jelennek meg nagy számban.



