BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Munkaidőn túl maradt bent az a dolgozó, aki a Mol-robbanás áldozata volt

Már lejárt a műszakja, csak a váltótársát várta még az a dolgozó, aki meghalt a Mol tiszaújvárosi telephelyén történt balesetben. A robbanásnak további kilenc sérültje volt, minden áldozat égési sérülést szenvedett.

Már nem is kellett volna ott lennie az üzemben annak a fiatal családapának, aki a Mol tiszaújvárosi Olefin-1 üzemében péntek reggel történt robbanás egyetlen halálos áldozata volt – derül ki a TV2 Tények műsorából. 

áldozat
Az esetnek egy halálos áldozata volt, de további kilencen égtek meg súlyosan, illetve közepesen / Fotó: Magyar Péter Facebook-oldala

A férfi egyik rokona nyilatkozott. Az Ádám nevű alkalmazott az éjszakai műszak után csak azért volt még a munkahelyén, mert egyik kollégája nem érkezett meg, így bevárta a váltást. A TV2 stábjának Ádám özvegye kamerán kívül elmondta, a gyerekek még fel sem fogták, hogy apukájuk nem tér haza. 

A robbanás a Világgazdaság tegnapi cikke szerint az Olefin-1 üzem üzemidő-hosszabbítást célzó karbantartása, javítása után, újbóli üzembe helyezéskor történt. Az esetet egy szénhidrogén-vezeték (a HVG szerint pirogáz-benzin) sérülése okozta. A fel nem robbant gázmennyiséget biztonsági okokból elfáklyázták, a robbanás okozta tüzet pedig már délelőtt eloltották. Az oltást a Mol saját tűzoltói kezdték, a munkába rövid időn belül bekapcsolódott a városi tűzoltóság és a katasztrófavédelem.

Égési sérülést szenvedtek az áldozatok 

A robbanás után a helyszínen tartott sajtótájékoztatón Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy az elhunyt dolgozó családját a Mol a meglévő biztosításán túl is támogatni fogja. Egy súlyos, életveszélyes állapotú, intubált sérültet helikopterrel vittek kórházba, ő mostanra túl van az életveszélyen. Szintén helikopterrel szállították a másik súlyos, de nem intubált áldozatot, a további két súlyos sérültet pedig mentőautóval. Még négyen könnyebb sérülést szenvedtek. Minden sérülést égés okozott.

Ki fogják vizsgálni, történt-e emberi mulasztás

Az üzem az azonnal elrendelt vészleállítás miatt leállt. Következik az eset alapos kivizsgálása, az első jelek külső okokra nem utalnak. Hernádi Zsolt szerint üzemi baleset történt. Megvizsgálják, áll-e emberi mulasztás a tragédia mögött.

A kár hatalmas, dollárszázmilliókra is rúghat. Az ország üzemanyag-ellátását az üzem eltérő profilja miatt nem érinti. Az eseményre azonnal 3 százalék feletti zuhanással reagált a Mol részvényárfolyama, és kora délután is ezen a nyomott szinten maradt. 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.