BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Heller Ágnes úszás közben hunyt el

A filozófus az MTA balatonalmádi üdülőjének strandjáról indult úszni.

Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus pénteken elhunyt. A hírt több hírportál is megírta, amelyet később a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) is megerősített.

Heller Ágnes
Fotó: AFP

A filozófus az MTA balatonalmádi üdülőjének strandjáról indult úszni, de ismerősei hiába várták a parton. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság azt közölte:

péntek délután bejelentés érkezett, hogy egy holttestet találták a Balatonban, a Balatonalmádi előtti vízterületen.

Az esettel kapcsolatban a rendőrök az idegenkezűséget és a bűncselekmény gyanúját kizárták, az ügyben közigazgatási hatósági eljárás indult. Heller Ágnes filozófus, esztéta, egyetemi tanár, akadémikus 90 éves volt.

Közleményében Tarlós István főpolgármester részvétet nyilvánított a családnak és emlékeztetett arra, hogy „a hazai és nemzetközi tudományos életben filozófusként betöltött kiemelkedő szerepe elismeréseként” Heller Ágnes 2008-ban megkapta a Budapest díszpolgára címet.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.