Az Ab elmeszelte a különadót - Lázár mégis bevasalná
Lázár János pénteken, Hódmezővásárhelyen tartott sajtótájékoztatóján kijelentette: az Alkotmánybíróság döntését mérlegelve, hétfőn javaslatot tesznek az Országgyűlésnek a 2010-es végkielégítések adóztatásának újraszabályozása ügyében. "Tehát arra kötelezze a törvény az érdemtelen, pofátlan végkielégítéseket felvevőket, hogy ezeket 98 százalékkal adózzák le" - fogalmazott a politikus.
Az Alkotmánybíróság határozatában a hatálybalépésére visszaható hatállyal megsemmisítette a 98 százalékos különadóról szóló törvénynek azt a szabályát, amely szerint a különadót a 2005. január 1-jét követően megszerzett jövedelmekre kell alkalmazni.
Az Alkotmánybíróság határozata következtében a 2005-2009-es adóévekben szerzett bevétel után az adóhatóság a különadót nem követelheti, azt nem kell bevallani, megfizetni, illetve a már megfizetett különadót - a magánszemély kérelmére - az adóhatóságnak vissza kell térítenie. A törvény szövegezése miatt a megsemmisítés a 2010-es adóévre is vonatkozik.
A testület álláspontja szerint az emberi méltóságot sérti, hogy a törvény a különadó hatályát olyan bevételekre is kiterjesztette, amelyeket bevallással lezárt adóévekben, törvény alapján szereztek a jogosultak.
Az Alkotmánybíróság határozata következtében a 2005-2009-es adóévekben szerzett bevétel után az adóhatóság a különadót nem követelheti, azt nem kell bevallani, megfizetni, illetve a már megfizetett különadót - a magánszemély kérelmére - az adóhatóságnak vissza kell térítenie.


