BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Máris kirobbant a vita az átadás-átvétel körül

Orbán Viktor a nemzetközi sajtótájékoztatóján ismét arról beszélt: új politikai-ggazdasági rendszer alakult, amit tartalommal kell megtölteni. A tennivalók között elsőbbséget élvez a gazdasági növekedés beindítása és a közbiztonság helyreállítása.

Orbán Viktor nemzetközi sajtótájékoztatóját azzal kezdte, mint látják, még a Nap is másképp süt.

A jövendő kormányfő bejelentette: Navracsics Tibor frakcióvezető levelet írt a kormányfőnek az átadás-átvétel pontos menetrendjéről törvényjavaslatot terjeszt be.

Szollár Domokos kormányszóvivő hétfői sajtótájékoztatóján Navracsics Tibor Bajnai Gordonnak címzett levelére azt reagálta: nyitott kaput dönget a Fidesz frakcióvezetője, amikor teljes körű átadás-átvételről beszél. A kormány az átadás-átvételre való felkészülést már március 17-én megkezdte. Szavai szerint a kormányzati anyag tartalmazza mindazt, amit Navracsics Tibor kért, sőt még annál is tovább megy és annál is teljesebb. Az anyagban plusz információként szerepelnek majd a minisztériumok belső ellenőrzéseivel kapcsolatos aktuális feladatok, a vagyonkezelésbe tartozó intézmények, vállalkozások, közalapítványok költségvetési bevételei és kiadásai, üzleti tervei, illetve a folyamatban lévő tulajdonosi döntést igénylő ügyek listája.

A miniszterelnök kabinetfőnöke kedd délelőtt tíz órára egyeztetést kezdeményezett a Fidesszel az átadás-átvételről; az erről szóló levelet Szijjártó Péternek, az elnöki stáb vezetőjének címezték. A Fidesz azonban nem vesz részt az egyeztetésen. Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője a meghívásra úgy reagált: szerinte nem zárt ajtók mögötti "konzultációkra", hanem az emberek számára nyitott, egyértelmű jogi keretek között zajló, alapos eljárásra van szükség.

Orbán elismételte a tegnapi beszédében is elhangzott gondolatokat: a kétharmad megerősítette a magyar demokraciát, és az Európai Unió melletti elkötelezettségét, hiszen az unióellenes erő mindössze 12 százalékos mandátummal rendelkezik a Parlamentben.

Megismételte azt is: forradalom zajlott le a szavazófülkében.

A magyarok a rendszerváltást se lenyelni, se kiköpni nem tudják: tartós-e vagy csak átmeneti-e a változás. Politikai rendszert nem lehet váltani, ennek egy elhúzódó időszak lesz a folytatása. Szerinte az emberek nem akarnak többé egy ilyen átmeneti rendszerben élni: mindenkinek világos tájékozódási pontokra van szüksége.

Nézze meg a tegnap esti pártelnöki beszédekről készült összefoglalónkat:

Ha egy rendszer rossz, azt meg kell buktatni. Magyarország ez előtt a feladat előtt áll. Orbán tartalommal töltené meg az új politikai-gazdasági rendszert. A parlamenti többségnek ez lesz a feladata.

Szerinte az átmeneti rendszer az oligarchák rendszere volt: magánérdekeknek rendelték alá a közérdeket. "Ezt tegnap megdőlt, helyette létrejön a nemzeti együttműködés rendszere, amelyben a politikának ismét a közjó kereséséről, a közérdekről kell szólnia." - mondta Orbán Viktor.

Először a gazdaság és a közbiztonság következik a tennivalók között, alkotmányos változtatásokra most nem kell számítani, ám az önkormányzati választások miatt ezen a területen is lesz változás.

Orbán szerint nem elosztási kérdésekről kell vitatkozni, hanem "nagyobb kenyeret kell sütni". A fő kérdés az, hogy tudunk-e olyan döntéseket hozni az adórendszer, a bürokrácia csökkentése terén, amelyek többlehetőséget adnak az embereknek.

A leendő kormányfő most is kitért a kormány szerkezetére vonatkozó kérdés elől: most arra hivatkozott, hogy először az államfőnek kell megjelölnie, kit kér fel kormányalakításra. Addig nem közöl a kormányát illetően információkat, bár a fejében vannak nevek.

A nemzeti együttműködés rendszerére vonatkozó kérdésre azt válaszolta, hogy lépésről-lépésre építik majd fel, arra az öt területre építve, amelyet a programjukban is  érintettek.

A törvényjavaslatokat illetően három blokkot említett: lesz egy az adórendszerról, egy a bürokrácia megfékezéséről, és egy az önkormányzati rendszerről szól. Ez utóbbinak a válságát szerinte még az elemzők sem vesznek komolyan, ez a rendszer működteti az egészségügyi és az oktatási rendszer jelentős részét. Itt számos törvényt kel módosítani. Lesz parlamenti vita, de ez nem hátráltathatja a törvénymódosításokat.

Orbán szerint azonnal javítani kell a közbiztonságot főleg Észak-Magyarországon, ahová oda fognak menni, és konzultálni fognak minden szereplővel, így cigány vezetőkkel is.

Kérdésre válaszolva Orbán leszögezte: a parlamenti ellenzék része a nemzeti együttműködésnek.

Egy másik kérdésre válaszolva kifejtette: demokráciaprobléma, ha egy középfokú végzettségű ember nem érti a törvényeket. Orbán szerint egy söralátét nagyságúnak kell lennie egy adóbevallásnak.

Az adórendszer évközi megváltoztatása nem helyes, mert az önmagában bizonytalanságot okoz, de idén muszáj. A hosszabb távon ható változtatásokat (mint a gyermekvállalást ösztönző intézkedéseket) azonban majd csak jövőre lehet bevezetni. Az évközi változtatások nem az ideális rendszert hozzák létre, arra csak jövőre kerülhet sor.

A közbizonság javításához egyrészt a munkalehetőséget kell teremteni, akár közmunkaprogramokkal, másrészt pedig a rendőrség visszakapja a kis értékű bűncselekmények kezelését.

Csak akkor lehet felszámolni a félkatonai szervezeteket, ha megerősítik a rendőrséget, így garantálva az emberek biztonságát.

Nem vagyunk alávetve nemzetközi pénzügyi szervezeteknek, nem a főnökeink. Magyarország segítségre szorul, de tárgyalni kell, ami azonban nem diktátumok meghallgatásából áll, hanem javaslatokkal fog a magyar fél élni, amelyekről meg kell próbálni meggyőzni a Valutaalapot. Orbán kifejtette: a cél a 0 százalékos hiány, ám ilyen adóssághalom mellett ezt lehetetlen elérni. Többéves adósságkezelési programot indít, hogy hosszabb távon 0 százalékos lehessen a hiány.

Orbán ismét arról beszélt, hogy az idei hiánycél tarthatatlan, ám a Fidesznek hiánycsökkentési tervei vannak, és nem emelni akar rajta. Nem akarunk diktátumokat elfogadni, hanem meg akarja győzni a tárgyaló felet elképzelései helyességéről.

A külföldiek földvásárlási moratóriumára vonatkozó kérdésre Ausztria és Franciaország példáját hozta, ahol nincs ugyan moratórium, ám a külföldiek egyszerűen nem jutnak földhöz. Ezért, bár fontosnak tartja a moratórium fenntartását, ám eközben olyan szabályok kidolgozását tartja szükségesnek, amelyek a magyar gazdák számára teremtenek lehetőséget a földvásárlásra.

A PSZÁF és az MNB szervezeti felépítését feszegető kérdésről úgy vélekedett: a Parlamentnek joga van megváltoztatni vagy változatlanul hagyni a jelenlegi törvényeket. Orbán szerint Magyarországon csak oroszlán-szerződések vannak, és mi sokkal inkább kiszolgáltatottabbak vagyunk mindenki másnál, ez pedig felveti a kérdést, hogy az erre hivatott intézmények megfelelően végezték-e feladatukat. Az MNB-ről pedig annyit mondott, hogy bár nem ért hozzá, de a jegybank nem lehet offshore-lovagok szálláshelye.


Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.