Logisztika

Jó hírt kapnak a repülőtér mellett lakók

Nagyobb területen, még többen jelentkezhetnek a repülőtér lakossági ablakszigetelési programjára.

A jövő évben folytatódik, sőt kibővül a repülőtér négy éve megkezdett lakossági ablakszigetelési programja. 2020-tól lényegesen több, repülőtér környéki lakos igényelheti a pótlólagos szigetelést lakása vagy háza ablakára, valamint az érintett kerületek és települések meghatározott ingatlantulajdonosai kiegészítő szellőztető berendezést is kérhetnek – olvasható a Budapest Airport közleményében.

2016 és 2019 között 1500 ingatlantulajdonos számára ajánlotta fel a Budapest Airport a lakossági ablakszigetelési programot, 2020-ban pedig újabb 1500 háztartás számára nyílik meg ez a lehetőség.

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a környező kerületekkel és településekkel együtt, közösen fejleszti a térséget, a Budapest Airport a környéken élők életminőségére kiemelt figyelmet fordít. Épp ezért a zajgátló védőövezet lakói számára már 2016-tól elérhetővé tette az ablakszigetelési programot – összesen mintegy 150 millió forint értékben biztosítva az ingatlanok lakó- és hálószobáinak ablakszigetelését.

2020-tól az immár négy éve futó ablakszigetelési programban való részvétel a korábbinál kétszer nagyobb területen lesz elérhető. A repülőtér az igénylők köre mellett a szolgáltatások körét is bővíti. Az érintett lakosok az ingyenes ablakszigetelésen (vagy a költségmegosztással járó ablakcserén) felül 2020 tavaszától szellőztető berendezést is igényelhetnek, amely zárt ablak mellett is friss levegőt juttat a ház vagy lakás szobáiba.

Fotó: Budapest Airport

A kibővített program több ütemben fog megvalósulni a 17. és 18. kerületek, illetve Vecsés és Üllő meghatározott ingatlantulajdonosai számára.

A beruházást a Budapest Airport Szomszédjaiért Alapítvány a Budapest Airport által nyújtott támogatásból finanszírozza. A repülőtér-üzemeltető az idén októberben bevezetett, a légitársaságok által az éjfél és hajnali öt óra között Budapest felett végrehajtott fel- és leszállások után fizetendő mélyalvási díjból befolyt összeget is a programra fordítja.

hangszigetelés Ferihegy Budapest Airport vecsés
Kapcsolódó cikkek