Logisztika

A Budapest Airport menedzsmentje lemond fizetésének egy részéről

Több mint 60 000 eurót ajánlottak fel azon kollégák számára, akik a koronavírus-járvány miatt anyagi vagy egészségügyi segítségre szorulnak.

A Budapest Airport a koronavírus okozta válsághelyzetben is felelős munkáltató kíván lenni, és a járvány idején különös figyelmet fordít a munkavállalók anyagi és egészségügyi stabilitásának biztosítására. Ezért a repülőtér-üzemeltető kezdeményezésére létrejön a BUD Csoport Munkavállalóiért Alapítvány, amelyet a járvány miatt nehéz helyzetbe került munkavállalók segítésére hívtak életre – áll a Budapest Airport közleményében.

A legfrissebb adatok és előrejelzések szerint Európa légiközlekedését sújtja a legkomolyabban a koronavírus-járvány. A kontinens légiközlekedési kapacitásainak 90 százalékát is átmenetileg elveszítheti,

az európai repülőterek 14 milliárd eurós bevételkieséssel számolnak.

A jelenlegi válság a budapesti repülőteret is drasztikus mértékben érinti. Összehasonlításképp: 2019. március 31-én napi 45 700 utas fordult meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, ez a szám 2020 márciusának végén 520 fő volt.

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. a jelenlegi válsághelyzetben különösen fontosnak tartja, hogy a BUD csoport munkavállalóinak egészsége és anyagi biztonsága fennmaradjon. A vállalat január óta számos intézkedést tett a munkahelyek megvédése és egyben a munkavállalók biztonsága érdekében. Ennek a folyamatnak egy következő lépése, hogy

a Budapest Airport kezdeményezésére létrejön a BUD Csoport Munkavállalóiért Alapítvány.

Az alapítvány célja azon jelenlegi vagy volt munkavállalók támogatása, akiknek a koronavírus-járvány okozta egészségügyi és gazdasági helyzetben veszélybe kerül a szociális biztonsága, fizikai vagy mentális egészsége, anyagi biztonsága vagy megélhetése. Az alapítvány munkáját – tetszés szerinti vagyoni hozzájárulással – bárki támogathatja.

Fotó: Zsolt Szigetvary / POOL / AFP

A Budapest Airport vezetősége döntött az alapítvány felállításáról, majd arról is, hogy elsőként szeretné személyesen is anyagilag támogatni az alapítvány munkáját. Ezért

a BUD csoport minden felsővezetője felajánlotta áprilisi jövedelmének nagy részét az alapítvány, és így közvetve azon kollégák számára,

akik a koronavírus-járvány miatt anyagi, szociális, vagy egészségügyi segítségre szorulnak. A több mint 60 000 eurót kitevő felajánlás mellett a vállalatvezetés továbbra is minden erejét és idejét a járvány okozta válsághelyzet kezelésére fordítja.

„Szeretnénk minél több munkahelyet megvédeni, a lehető legtöbb kollégánk munkaviszonyát fenntartani. Ehhez minden szükséges intézkedést, amelyet saját hatáskörben meg tudtunk tenni, megtettünk. Mindannyian a fedélzeten vagyunk és figyelünk” – hangsúlyozta Dr. Rolf Schnitzler, a Budapest Airport vezérigazgatója.

Hozzátette: „Ebben a jelenlegi nehéz helyzetben különösen fontosnak tartjuk, hogy felelős munkáltató maradjunk. Ezért a Budapest Airport vezetősége úgy döntött, hogy önként lemond fizetése nagy részéről, és ezzel az összeggel – a BUD Csoport Munkavállalóiért Alapítványon keresztül – támogatja a járvány miatt nehéz helyzetbe került munkatársainkat. Hiszünk benne, hogy együtt sikerülni fog!”

A támogatásra a BUD csoport jelenlegi és volt munkavállalói pályázhatnak, a juttatások odaítéléséről pedig szociális szempontokat figyelembe véve dönt a Budapest Airport vezetőiből álló kuratórium.

munkavállaló BUD Csoport Munkavállalóiért Alapítvány Budapest Airport
Kapcsolódó cikkek