BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Összefogás a biztonságos újraindulásért

A légitársaságok az esztendő második felében percenként 300 ezer dollárt égetnek el. A 65,5 millió embert foglalkoztató szektor a szakmai szervezetek előrejelzése szerint még a pandémia vége előtt összeomlik.

A pandémia hatására az idén radikálisan csökkent az utazók száma. A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) várakozásai szerint

az Európán belüli forgalom a ki- és beutazók számával együtt a tavalyihoz képest csaknem 70 százalékkal esik majd vissza 2020-ban.

A szervezet arra számít, hogy Európát érintve idén csupán 340 millió utas repül a tavalyi 1,2 milliárddal szemben. A kétszáz légitársaságot tömörítő IATA alelnöke, Rafael Schwartzman arra hívta fel a figyelmet, hogy

a légitársaságok az esztendő második felében percenként 300 ezer dollárt égetnek el.

A légi forgalom visszaesése több millió ember munkahelyét veszélyezteti: a Légi Közlekedési Akciócsoport felmérése szerint ez 4,8 millió foglalkoztatottat érint.

Az összesen 65,5 millió munkahelyet teremtő szektor – a szükséges beavatkozások elmaradása esetén – még a pandémia vége előtt összeomolhat.

Az IATA felmérése szerint a karantén helyett az utazás előtti tesztelés lehet a megoldás a szektor újraindítására. A megkérdezettek 83 százaléka nem repül, ha az érkezéskor fennáll annak az esélye, hogy karanténba kell vonulnia, viszont 88 százalékuk az utazás előtti tesztelést mint szükséges rosszat elfogadja. A reptéren való teszteléssel az utazási bizalom is erősödik, hiszen az utazó elkerülheti azt, hogy az érkezéskor kelljen karanténba vonulnia pozitív eredmény esetén.

Fotó: David Talukdar / NurPhoto/AFP

Az IATA hónapok óta a határok újranyitását és a karantén­in­tézkedések helyetti standardizált tesztelési protokoll bevezetését sürgeti. A tesztelésnek a karantént helyettesítenie kell, nem pedig rövidítenie, a költségeket pedig a kormányoknak kell fedezniük

– tette hozzá Schwartzman.

A légi közlekedés mellett, ahhoz kapcsolódóan az idegenforgalmi és utazási szektorban is több tízmillió ember munkája került veszélybe, ezért az IATA a kormányok összehangolt fellépését szorgalmazza a szektor újraindításáért. A szövetség véleménye szerint a határzárlatok és a karanténszabályozások aláássák az egyik legfontosabb európai értéket, az emberek szabad mozgását. Bár ehhez az Európai Unió koordináló szerepe elengedhetetlen, az Európai Unió Tanácsának ajánlása nem határoz meg egyértelmű feltételeket a karantén helyettesítésére szolgáló tesztek használatához. A légi közlekedési szektor számára a tesztelés beillesztése az utazási protokollba kihívás lesz.

Digitális egészségügyi útlevél

A napokban tesztelték először a londoni Heathrow reptéren a digitális egészségügyi útlevelet (CommonPass) többek között az Utazási és Turisztikai Világtanács és a Világgazdasági Fórum képviselői. Az alkalmazás, amely dokumentálja az utazó koronavírus-fertőzöttségi státuszát, a fejlesztésben részt vevők szerint egy hosszú egyeztetési folyamat mérföldkövét jelöli, és reményt kelt a légi közlekedési szektor minél előbbi újraindulására vonatkozóan. | VG

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.