Logisztika

Szabálytalanságok a Jáva-tengerbe zuhant repülőgépnél

Az indonéz repülőgép háromezer méterről zuhant kevesebb mint egy perc alatt a tengerbe.

Szabálytalanságokra bukkantak a január 9-én a Jáva-tengerbe zuhant indonéziai repülőgép automatikus tolóerő-szabályozó rendszerében – írták a nyomozók szerdán közzétett előzetes jelentésükben.

A tolóerő-automatát kétszer javították januárban, a szerencsétlenséget megelőző napokban – mondta egy sajtótájékoztatón Nurcahyo Utomo, az indonéziai közlekedésbiztonsági hivatal nyomozója. Nemrég az egyik repülésisebesség-jelző is meghibásodott, de kicserélték.

A bal hajtóművet szabályozó gázkar hátrébb állt a kelleténél, ami kisebb hajtómű-teljesítményhez vezetett, míg a jobb beragadt a becsapódás előtti pillanatokban

- magyarázta az illetékes.

Fotó: Shutterstock (illusztráció)

Rámutatott: még nem tudni, hogy mi vezethetett a fenti anomáliákhoz, mert a rendszer számos bemeneti komponensből áll. A szakértő szerint a pilótafülke egyelőre hiányzó hangrögzítője jelentheti a kulcsot a történtek megértéséhez.

A szerencsétlenség körülményeiről szóló teljes jelentést jövőre hozzák csak nyilvánosságra.

Az automatikus tolóerő-szabályozó rendszer kiegészíti a robotpilóta-rendszert, és feladata a hajtómű teljesítményének szabályozása.

Az automata rendszereket a pilóta tehermentesítése érdekében építették be, és probléma esetén kikapcsolhatók. A Boeing repülőgépein a tolóerő-automata a gázkar mozgatásával a kézzel történő átállítást imitálja, ezzel ad parancsot a szabályozó számítógépnek.

A Sriwijawa légitársaság Jakartából a borneói Pontianakba közlekedő, Boeing 737-500 típusú gépén 62 ember tartózkodott.

A repülőgép háromezer méterről zuhant kevesebb mint egy perc alatt a tengerbe. A légi irányítók négy perccel a felszállás után vesztették el a kapcsolatot az utasszállítóval.

A 26 éves repülőgépet korábban a Continental Airlines és United Airlines amerikai légitársaság üzemeltette.

Indonéziában gyakran fordultak elő tragikus közlekedési balesetek az elmúlt évtizedekben. 2018 októberében 189 ember halt meg, amikor nem sokkal a felszállás után a tengerbe zuhant a Lion Air indonéz légitársaság Jakartából Bangka szigetre tartó Boeing 737 MAX 8 típusú utasszállító gépe.

Az indonéziai légiközlekedési hatóságok az utóbbi években sokat tettek a repülésbiztonság javításáért, és 2017-ben az ország a globális átlagnál jobban szerepelt a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet rangsorában.

Búvárok leltek rá a repülőgép roncsaira

 

A helyszínen a búvárok a repülőgép egyes darabjait és mentőmellényeket találtak, illetve a roncson felfedezték a gép regisztrációs számát és ezt követően megtalálták a feketedobozt is.

 

Indonéz Jáva-tenger repülőgép
Kapcsolódó cikkek