Logisztika

Talán klimatizálják a 3-as metrót

Közbeszerzés már van, pénz még nincs a felújított szerelvények légkondicionálására.

Tendert írt ki a BKV az M3‑as metróvonal járműállományának utólagos klimatizálására. A felhívással induló tárgyalásos eljárásban június 22-ig lehet benyújtani az ajánlatokat vagy a részvételi kérelmeket. A közbeszerzés elindítása régi ígérete a budapesti városvezetésnek, ugyanakkor a súlyát csökkenti, hogy

tömegközlekedési cég most csak feltételesen folytatja le az eljárást, vagyis ez nem számít ajánlati kötöttségnek. Ennek az az oka, hogy még nincs pénz a projektre.

Az eredményes eljárás megállapításának és a szerződés hatályba­lépésének az a feltétele, hogy a Fővárosi Közgyűlés mint a BKV tulajdonosa írásos döntésben biztosítson forrást a beruházásra. Sajtóértesülések szerint 6-10 milliárd forintra lehet szükség. A Népszava korábban arról írt, hogy a BKV több árajánlatra is számít, bár a korábban egyeztetésre hívott öt aspiráns gyártóból csak kettő vállalkozott arra, hogy beépíti az általa javasolt klímaberendezést. A közbeszerzési hirdetményből mindenesetre kiderül:

ha az összeg a feltételesen lebonyolított eljárás eredményeként a BKV és a nyertes vállalkozó megállapodásának aláírásától számított 12 hónapon belül nem áll rendelkezésre, a szerződés érvényét veszti.

A szériamennyiség legyártására és telepítésére vonatkozó teljesítési határidőt legfeljebb 36 hónapban állapították meg. Minimum ugyanennyi időre szóló jótállást is kell vállalni.

Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

A 3-as metrók légkondicionálására esetlegesen felkért vállalkozó feladata többrétű lesz. Egyrészt az ő felelőssége a tervezés, a prototípus klimatizáló rendszerek beüzemelése, majd a berendezések szériagyártása és telepítése 74 vezérlőkocsira és 148 közbenső motorkocsira. A karbantartás és a javítás is a győztes cég feladata.

Fontos kitétel, hogy a szerződést úgy kell teljesíteni, hogy ne sérüljenek a járműparkot 2015 nyara és 2018 tavasza között felújító Metrovagonmas jótállási és garantált élettartam-vállalásai.

Ha ez megtörténne, a nyertesnek kell helytállnia az ebből fakadó károkért. Ám a BKV jelezte: mindez megelőzhető, ha az orosz vállalat cégszerűen nyilatkozik arról, hogy a klimatizáló rendszerek beépítése során alkalmazott műszaki megoldás nem érinti a 69 milliárd forintba kerülő metrószerelvény-felújítás vállalásait.

3-as metró BKV közbeszerzés Metrovagonmas főváros klimatizálás klíma
Kapcsolódó cikkek