Logisztika

Egyre több az erőszak a repülőgépeken

A légi közlekedés talpra állásáról számoltak be a múlt hétvégén az amerikai társaságok. De figyelmeztetnek arra is: egyre gyakrabban szembesülnek azzal is, hogy az utasaik nem hajlandók maszkot viselni a járatokon, sőt, sokszor erőszakossá válnak, amikor erre figyelmeztetik őket.

Az emlékezet napja miatt a múlt péntek munkaszüneti nap volt, egyúttal hagyományosan a nyári szezon kezdete is az USA-ban; aznap, a világjárvány kitörése óta először, csaknem 2 millióan szálltak repülőgépre szerte az Egyesült Államokban. Legutóbb tavaly márciusban, a koronavírus széles körű felbukkanása idején repültek ennyien egy napon belül az USA-ban – írja a New York Times a közlekedésbiztonsági hivatal adataira hivatkozva. A lap hozzáteszi: bár az utazási kedv csak most kezd helyreállni, az év eleje óta a Szövetségi Repülésügyi Hatósághoz már több mint 2500 panasz érkezett az utasok szabályszegő viselkedéséről.

Fotó: Patrick T. Fallon / AFP

A renitensek túlnyomó többsége nem volt hajlandó maszkot viselni a gépen, annak ellenére, hogy ez még mindig kötelező előírás az Egyesült Államokban is az utazás teljes időtartama alatt -- hiába szűnt meg a maszkviselési kötelezettség szabad téren a beoltottak számára majd' egy hónapja a tengerentúlon. Korábban ilyen léptékű szabályszegésre nem volt példa a tengerentúlon, így nem is vezettek külön nyilvántartást a bejelentésekről. A Légikísérők Szövetségének nemzetközi elnöke azonban váltig állítja, hogy a helyzetük soha nem volt olyan rossz, mint most.

Hogy a gépek fedélzetén tapasztalt erőszakos viselkedést visszaszorítsa, az American Airlines valamint a Southwest Airlines is úgy döntött, egészen a nyár végéig meghosszabbítja az alkoholtilalmat a gépein. A döntés hátterében egy múlt heti incidens állhat, amikor egy nő egy légikísérő két fogát kiverte, amikor az felszólította, hogy húzza fel az arcára a maszkot.

 

Video obtained by CBS News shows the moment a Southwest Airlines flight attendant was punched by a passenger after asking her to keep her seat belt fastened during a flight from Sacramento to San Diego Sunday. https://t.co/gQusevodYC pic.twitter.com/oOYvPdwCFj

— CBS News (@CBSNews) May 27, 2021

https://www.vg.hu/vallalatok/turizmus/hangosak-es-ellenszenvesek-de-nagyon-hianyoznak-europanak-3798487/

American Airlines légiközlekedés repülőjárat Southwest Airlines repülés
Kapcsolódó cikkek