BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Végükhöz közelednek a hídprojektek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Újabb beruházás startolt el a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) hídrekonstrukciós programjának keretében. A 2017-ben indult program első üteme négy részletben zajlott döntően uniós, kisebb részben hazai forrásból. Az összesen 6,7 milliárd forintosra tervezett munkáknak az eredeti bejelentés szerint a múlt év végére el kellett volna készülniük, de csak három csomag zárult le, a program zárásának végső határideje a legújabb közlemények szerint 2023. december 31. A csúszásban alighanem szerepe volt és van a koronavírus-járványnak, az elszabadult áraknak és a munkaerő-kínálat megcsappanásának.

Fotó: NIF

A tervek között tíz híd felújítása szerepelt, kilenccel már végeztek. A munkák során volt példa teljes elemek cseréjére, a híd kiszélesítésére, továbbá az az azon haladó vasúti pályák alkalmassá tételére, hogy az eddiginél nagyobb sebességgel haladhassanak a vonatok: óránként akár 100, máskor 160 kilométerrel is. A program célja a felújításokon túl a lehetséges tengelyterhelés növelése, a közlekedés felgyorsítása és a szűk keresztmetszetek oldása volt.

A program  I/1. üteme a 40-es vasútvonalat érintette. A szerződés szerint 2,7 milliárd forintból újult meg a Sárvíz Nádor-csatorna hídja Rétszilasnál, a Kapos-híd kapcsán pedig két projekt zajlott, az egyik Tolnanémedi, a másik Pincehely irányába. A kivitelező az A-Híd Zrt. volt, ahogyan az I/2. és az I/3. ütemben is.

Az I./2. ütemre 0,8 milliárd forintért szerződött a NIF. A pénzből a 10-es vasútvonalon Külsővatnál felújították a Marcal hidat, a 20-ason pedig Ajkánál a Torna-patak hídján két részletben történt a rekonstrukció.

Az I/3. ütem nettó 1,6 milliárd forintba került. Az A-Híd a pénzből a 100a vonal mentén a Hajta-patak hídját Farmosnál, a Tápió-patak hídját Tápiógyörgyénél, és szintén Tápiógyörgyénél az Ilike-ér hídját fiatalította meg.

A mostani bejelentés az I/4. ütemre vonatkozik: júniustól a Kék-Kálló híd szerkezete fiatalodik meg Berettyóújfalu és Sáp között a 101-es vasútvonalon, várhatóan novemberre. A kivitelező a Híd-Tám Kft. A felújított hídon óránként 100 kilométeres sebességgel is haladhatnak a vonatok. Ennek a hídnak egyébként 1896-ban készültek az alaptestei, és utoljára 1961-ben korszerűsítették, akkor is csak részlegesen, „így mára a rendszeres karbantartás ellenére is esedékessé vált a felújítása. A víztelenítő rendszere nem korszerű, a háttöltés víztelenítése sem megoldott” – magyarázta a NIF. A kivitelezés során visszabontják a meglévő hídfőket, megszilárdítják az alattuk lévő talajt, majd visszaépítik és új szárnyfalakkal bővítik a hídfőket.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.