Az országban egyedülálló vámudvart adtak át Fényeslitkén az East-West Gate (EWG ) intermodális terminálon. A vámudvar a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Adó- és Vámigazgatóságának szolgálati helyeként működik majd, a létesítményt az EWG beruházója bocsátotta a rendelkezésére. A vámudvar rekordidő alatt készült el, és kapta meg több hónapos sikeres próbaüzem és jóváhagyás után a szükséges engedélyeket a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól.

Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vezetéséért felelős államtitkár, Tálosi János, az East-West Intermodális Logisztikai Zrt. vezérigazgatója,
Vágujhelyi Ferenc (NAV) és Tálosi János (EWG) 

 Ez lesz az egyetlen olyan magyarországi vámudvar, amelyre a széles és a normál vasúti nyomtáv egyaránt becsatlakozik. A széles nyomtávú kapcsolat az eddiginél lényegesen nagyobb vasúti export-import forgalmat tesz lehetővé a magyar–ukrán relációban.

Bárki áruját elvámolják 

A legmodernebb technológiákkal, adatátviteli és telefonhálózattal, informatikai eszközökkel felszerelt vámudvar szolgáltatásait bármely, vasúton vagy közúton a terminálon áthaladó gazdálkodó elérheti. A NAV a terminálra érkező áruk mellett bármely, megfelelő engedélyekkel rendelkező gazdálkodó szervezet áruját elvámolja, munkatársai képesek felső küszöbértékű veszélyes áruk vámkezelésére is. A vámudvar a tranzitszállítmányok állandó vámfelügyeletét is biztosítja.

„A 21. század termináljaként a legmagasabb szintű szolgáltatást kívánjuk nyújtani, és hozzájáruljunk ahhoz, hogy Magyarország aktív szereplője legyen a nemzetközi logisztikának – hangsúlyozta az átadáson cége közleménye szerint Tálosi János, az East-West Intermodális Logisztikai Zrt. vezérigazgatója. A terminálra rövidesen megérkeznek az első áruszállító konténerszerelvények és kamionok. A társaság a hazai vasúti pályakapacitás függvényében évente akár egymillió darab húszlábas konténert (TEU) is tud kezelni, elméleti kapacitását és területét tekintve is a legnagyobb ilyen létesítmény a kontinensen.

5G és 3D digitális siker

Fényeslitkén nemcsak a széles és a normál nyomtáv között, hanem vasúti szerelvények és kamionok között is át lehet rakodni a konténereket, továbbá mód van hagyományos közúti félpótkocsik vasútra rakására. Így – összhangban az klímacéljaival – az unió határához kamionon érkező teherforgalom minél nagyobb arányban terelhető a vasútra. A létesítmény energiaellátását egyebek között nagy teljesítményű napelempark és hőszivattyúrendszer biztosítja, e-autókat és elektromos terminál traktorokat is használnak.

A darukat az EWG-ben irányítják Európában elsőként távolról, 5G-technológiával, egy magyar startup vállalkozás közreműködésével pedig felépítették az EWG digitális ikertestvérét (Digital Twin) is, amely valós időben, 3D-ben követi a logisztikai központ folyamatait és működését – a vonatok, a kamionok, a daruk, a szállító járművek mozgását és az áruk útját –, ezzel a folyamatok tervezhetőségét, optimalizálását és a hatékonyság növelését segíti az ipar 4.0 elveinek megfelelően. „A most átadott vámudvar minden igényt kielégítő, modern technológia felhasználásával épült” – idézi a közlemény Vágujhelyi Ferencet, a NAV vezetéséért felelős államtitkárt.

daru Az országban egyedülálló vámudvart adtak át Fényeslitkén, az East-West Gate (EWG) intermodális terminálon. A legmodernebb technológiákkal felszerelt létesítmény a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Adó- és Vámigazgatóságának szolgálati helyeként működik a jövőben, és az egyetlen olyan magyarországi vámudvar lesz, ahova a széles és a normál vasúti nyomtáv egyaránt becsatlakozik. Az EWG által biztosított széles nyomtávú kapcsolat az eddiginél lényegesen nagyobb volumenű vasúti export-import forgalom bonyolítását teszi lehetővé az ukrán relációban. A vámudvar nemcsak az EWG terminálra beérkező áruk, hanem bármely, harmadik országból érkező, a terminálon áthaladó szerelvény vámeljárás alá vonását, illetve vámfelügyeletét is képes ellátni.

 

Nem pont erre készültek

„Mások a piaci folyamatok, mint amivel terveztünk. Még nagyobb volumenű forgalomra lenne igény, mivel Ukrajna most elsősorban vasúton tud exportálni és importálni” – válaszolt a társaság a VG kérdésére, hogy az Ukrajnában folyó háború hogyan módosította az EWG terveit, lehetőségeit. Mint közölték, azzal számolva, hogy egy konténerben 25 tonna árut lehet szállítani, és egy vonatszerelvény 80 konténert továbbíthat, napi tíz vonattal számolva egy év alatt több mint hétmillió tonna árut tudna az EWG kezelni, ami az ukrán gabonakivitel tíz százaléka.

Ehhez haladéktalanul fejleszteni kell a záhonyi térség vasúti határkeresztezési infrastruktúráját. Az eperjeskei vasúti átkelő leterhelt, minimális szabad kapacitással rendelkezik, sokkal többre lenne igény. Meg kell nyitni a széles nyomtávú vasúti teherfogalom előtt a Záhony–Csap-határátkelőt.

Az idén elsősorban ukrán mezőgazdasági termények és késztermékek (például műtrágya, étolaj, húspogácsa) kezelése várható a kapott válasz szerint. Emellett Európából Ukrajnába fogyasztási cikkek exportjára készül az EWG, amely egy tűzszünet esetén rendkívül jelentős újjáépítési forgalomra számít. „Az átrakási és raktározási igény nagyobb, mint amekkora kapacitás a rendelkezésünkre áll. Az eredeti tervekkel összhangban fokozatos kapacitásbővüléssel számolunk, ez egy új terminál esetén természetes folyamat” – közölték.

Erős partnerrel állapodtak meg

A terminál beruházója júniusban kötött együttműködési megállapodást Európa vezető konténerterminál-üzemeltetője, a Eurogate csoport hazai vasúti leányvállalatával, a Eurogate Rail Hungary (ERH) Zrt.-vel, hogy a fényeslitkei terminált bekapcsolják európai vasúti áruszállítási útvonalhálózatba. Az ERH Hamburg, Duisburg, München, Bécs, Budapest és Arad, valamint a fényeslitkei EWG-terminál között kínál közvetlen kapcsolatot vasúti áruszállításra, ezenfelül az ERH ügyfelei igénybe vehetik az EWG átrakodási és tárolási szolgáltatásait.